A világgazdaság visszaesése Európában is kopogtat

Szeptemberben a várakozásokat meghaladó mértékben javult ugyan, de a gazdasági aktivitás további romlását jelzi Németországban a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató által publikált HCOB beszerzésimenedzser-index előzetes értéke.

A szolgáltatóipari BMI a második egymást követő hónapban jelezte 50 pont alatti értékkel a szektor teljesítményének zsugorodását, elsősorban az új megrendelések gyorsuló, egy éve a legnagyobb mértékű csökkenése miatt. Hasonlóképpen az exportrendelések is széleskörű csökkenést mutattak. Az új vállalkozások száma 2020 májusa óta a legkisebb lett, a foglalkoztatás pedig több mint három éve először csökkent.

Az inputköltségek négyhavi csúcsra emelkedtek, ennek következtében pedig a kibocsátási költségek is meredeken tovább emelkedtek. A szolgáltatóiparban az üzleti hangulat továbbra is pozitív, de az előző havinál kissé kevésbé.

A feldolgozóiparban és a szolgáltatóiparban együttesen a kompozit index elemei alapján az üzleti várakozások az előző év novembere óta a legalacsonyabb szintre süllyedtek. (MTI)

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo