A Pokémon Go lenyomta a Sonyt

A Pokémon Go, a Nintendo új, kiterjesztett valóságra épülő játéka alig két hét alatt totálisan felforgatta a világot. A gyártó cég értéke szárnyal, mára lehagyta Japán legismertebb cégét a Sonyt.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

A Pokémonok egyszer már rajzfilmként is felrobbantották a közbeszédet, most a kiterjesztett valóság érkezik velük, vagyis a Pokémon Goval a mindennapokba. A Nintendo játékában fura kis állatokat kell összegyűjtenünk, amelyekkel aztán megküzdhetünk mások állataival. A Pokémon Go annyiban előrelépés a korábbi hasonló játékokhoz képest, hogy a játékosnak valóban ki kell mozdulnia az utcára, ahol az okostelefon által létrehozott kiterjesztett valóságban kutatja a pokémonokat.

„A Pokémon Go az új Tinder. Vadászat közben találkoztam egy lánnyal a parkban, azóta minden éjszakát együtt töltünk” – ez csak egy, a világot felforgató új játékkal kapcsolatos olyan bejegyzésekből, amelyek szerint sikerült elérni az eredeti célt: az emberek kimozdulnak és kapcsolatokat teremtenek a Pokémon vadászatnak köszönhetően. Családok, elhidegült párok játszanak együtt, minden szép és jó. Vagy mégsem? A játék totális őrületet okozott: egy floridai tévécsatorna élő adásába sétált be egy Pokémon-vadász kolléga, a Central Parkban pedig valóságos tömeghisztéria tört ki egy ritka példány miatt. Az app okozott már közlekedési balesetet, mivel valaki inkább egy fa mögött bujkáló szörnyecskére koncentrált az út helyett, és rablók is ráálltak az olyan gyanútlan áldozatokra, akik eldugott helyeken bujkáló szörnyecskéket keresnek.

Kép:Pixabay

A világot felforgató játék július elején jelent meg az amerikai App Store-okban és egyetlen hét alatt minden idők legnépszerűbb játéka lett. A SurveyMonkey szerint máris megdöntötte a Candy Crush Saga korábbi, 20 milliós letöltési rekordját. Magyarországon két héttel később vált elérhetővé.

Kell a fiataloknak a virtuális valóság
Milliárdos iparággá nőtt a virtuális valóság nemzetközi szinten, a fiatalok számára pedig egyre inkább a hétköznapok része lesz, köszönhetően az egyre többek számára elérhető, olcsó eszközöknek.
A játékot piacra dobó Nintendo részvényeinek árfolyama egyetlen hét alatt 80 százalékkal emelkedett, július 19-ére pedig a japán tőzsdén a cég értéke meghaladta a világ legismertebb japán cégéét, a Sonyét. Bár maga az app ingyenes, a játékon belüli vásárlásokra lehetőséget ad, így gyakorlatilag felmérhetetlen, mekkorát kasszíroz majd a cég a várhatóan sok százmilliós letöltési hullámmal. A Pokémon Go elemzők szerint világszerte hatással lesz a felhasználói szokásokra. Önmagában is globális és bárhol játszható, de feltehetőleg a többi gyártó sem sokáig marad el a hasonló fejlesztéssel. Várhatóan a Pokémon Go a kapu, amivel a kiterjesztett valóság visszavonhatatlanul megjelenik a hétköznapjainkban, ráadásul nem csak a mobil játékok szegmensében.

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo