A Mol-t az ág is húzza, pontosabban a kormány

A 480 forintos hatósági üzemanyagáron való tankolás szigorításával egy füst alatt megemelte az extraprofitadót is a kormány. Az erről szóló rendelet a benzinárstop módosításáról és a startégiai üzemanyagkészlet részleges felszabadításáról szóló jogszabályokkal együtt jelent meg a szombati Magyar Közlönyben – vette észre a Bank360.hu.

Az extraprofitadók közül egyet emelt meg a kormány, de azt nagyon. A májusban bevezetett új különadók közül az egyik legjelentősebb tétel az volt, amellyel a Molnak az olcsóbb orosz olaj feldolgozásából származó nyereségét fölözik le.

És egy kis újabb extraadó (Fotó: depositphotos)

Eredetileg ennek a mértéke 25 százalék volt. Ezt emelte meg most a kormány 40 százalékra. A különadó alapja az Oroszországból származó kőolajár és a világpiaci kőolajár különbözetének és behozott mennyiségének a szorzata az MNB aktuális hivatalos dollárárfolyamán számítva.

Az extraprofitadók bejelentésekor az hangzott el, hogy ebből a kormány 2022-ben és 2023-ban évi 300 milliárd forintot akar beszedni az energiaszektort érintő különadókból, amely dönt részt a Molt terhelik. Ez alapján a mostani emeléssel ez az összeg is növekedhet, bár nem teljesen arányosan, mert az energia extraprofitadók között más tételek is szerepelnek – írja a Bank360.hu.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo