A mezőgazdaságban több mint kétmilliárd lesz az árvízszámla

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal- a megyei Földművelésügyi Igazgatóságok falugazdászainak bevonásával - elkészítette mind az árvíz alatti kárbecslést, mind az azt követő kárfelmérést. A szakemberek a megadott határidőn belül elvégezték a munkálatokat.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A felmérések 9606 hektár mezőgazdasági terület károsodását jelezték, a legnagyobb kiterjedésűt Győr-Moson-Sopron megyéből jelentették, ez az összes érintett terület 28 százalékát teszi ki, míg Pest megye 26, Bács-Kiskun megye 16, Fejér megye pedig 10 százalékos aránnyal részesedik. Összesen 565 termelő jelentett be kárt. A mezőgazdasági kár okaként 61 százalékban az árvizet, 37 százalékban pedig a belvizet jelölték meg. A fennmaradó kárrész - 2 százalék - a védekezési kár és a menekülő vadak okozta kár. (A tavaszi áradás okairól készült írásunkat itt olvashatja!)

A NÉBIH a termelők által becsült kárigények összesítésével egyidejűleg az országos referencia hozamok és árak figyelembe vételével, a kockázatkezelési törvény szerint forintban is megállapította a kár mértékét. A termelők által becsült kárérték 2,3 milliárd forintot tesz ki. Taposási károk esetében konkrét termelői kárbejelentés összesen mintegy 50 hektáros területre érkezett. A gazdák kára az országos referencia hozamok és referencia árak figyelembe vételével összesen mintegy 10 millió forint.

A vadgazdálkodási egységek a vad mentésében jelentős szerepet vállaltak, csónakokkal mentették a hullámtérbe marad kimerült állatokat, és bőséges takarmányozással biztosították az állatok helyben tartását. A megyei adatok alapján elsősorban a szaporulatban keletkeztek veszteségek. A vadelhullás miatt keletkezett kár bérvadászati árjegyzék alapján vadhúsértékkel növelve 75 millió forint. Halastavak halállományában bekövetkezett kárról két megyéből (Komárom-Esztergom  és Pest megye) érkezett jelentés, a becsült kár összesen: mintegy 34 millió forint. (A mezőgazdasági biztosítási konstrukciókról itt olvashat részletesen!)

A kormányzat által megújított kárenyhítési rendszer tavaly már sikeresen működött a mezőgazdaságban, és az idén is ez szolgálja a gazdálkodókat. 2013-ban a kárenyhítési alapban közel 9 milliárd forint áll rendelkezésre. A múlt évben a kárenyhítési alapból 7,4 milliárd forintot fizettek ki a gazdálkodóknak. A gazdálkodók az árvízkár esetében kárenyhítésre, a védekezési kár esetében teljes kártalanításra számíthatnak.

Jön az árvíz-korszak
A Közép-Európán végighaladó júniusi áradások a Swiss Re kalkulációi szerint 3,5-4,5 milliárd dollárjába kerül a biztosítóknak. Jóval nagyobb károkat vártak. Az Elba és a Duna áradásából eredő károkra vonatkozóan egy korábbi becslés majdnem dupla ekkora összeggel számolt, jegyezte meg a Reuters. A mostani kártérítési volumen azonban jóval nagyobb, mint ami az ugyancsak történelmi rekordokat döntő 2002-es árvíz idején járt a károsultaknak. Tíz évvel ezelőtt 1,8 milliárd volt a végösszeg. A károk nagy része idén Németországban keletkezett, az ottani biztosítók közel 2,57 milliárd dollárt kénytelenek kifizetni ügyfeleiknek.

Véleményvezér

Nagyot nőtt Zelenszkij népszerűsége

Nagyot nőtt Zelenszkij népszerűsége 

Zelenszkij úgy néz ki túlélte a korrupciós válságból fakadó népszerűségvesztést.
Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo