A MÁV-nál is megegyeztek az idei bérekről

A vasúttársaság és az érdekképviseletek az egy évre kötött megállapodásban rögzítették, hogy a munkáltató 2020-ban átlagosan 10 százalékos keresetnövelést hajt végre.

MTI/Krizsán Csaba

Megállapodás született a MÁV-nál az idei csoportszintű bérfejlesztésről - közölte a MÁV. Az alanyi jogú alapbérfejlesztés átlagosan 8 százalék, amelyet differenciáltan használnak fel az egyes társaságok. A vasútüzem ellátása szempontjából kiemelt egyes munkakörökben, például a vasútforgalom lebonyolításában részt vevők, valamint a mérnöki végzettséget igénylő munkakörökben foglalkoztatottak 10 százalékos alanyi jogú bérfejlesztésben részesülnek.

A fluktuáció mérséklése érdekében megszüntetik az eddigi béren kívüli juttatások egy részét, de ezt felváltja egy megemelt összegű, egyszeri, bruttó 350 ezer forintos juttatás, amelyet decemberben fizetnek ki. Erre azok a munkavállalók jogosultak, akik egész évben hozzájárultak munkájukkal a vasút működéséhez. A munkáltató a munkavállalók pozitív visszajelzései alapján továbbra is kész működtetni a szolgálati idő elismerésének rendszerét, mely a vasúthoz való hűséget jutalmazza, és ennek összegét a kétszeresére emelte.

A diplomás minimálbér összegét főiskolai (bachelor, Bsc, BA) végzettség esetén 340 ezer forintra, egyetemi végzettség (master, Msc-, MA) esetén pedig 385 ezer forintra emelik havonta. A felek - a megfelelő szakértelemmel rendelkező munkavállalók bevonzása és megtartása érdekében - egyes kiemelt műszaki munkakörökben életpályamodell kialakításában állapodtak meg.

Továbbra is megmarad az alanyi jogon járó, éves szinten nettó 92 900 forint értékű SZÉP-kártya juttatás, emellett 2020-ban a bruttó alapbér 4 százalékának megfelelő önkéntes nyugdíjpénztári tagdíj-kiegészítést is biztosít a munkáltató.

A vasutas munkavállalók gyermekei részére 2020-tól esélyegyenlőséget elősegítő ösztöndíjat vezetnek be. Homolya Róbert elnök-vezérigazgató már korábban ismertette az érdekképviseletekkel a versenyképes vasút érdekében teendő intézkedéssorozatot, most a felek a megállapodásban is rögzítették ilyen irányú elhivatottságukat - írja közleményében a MÁV.

Egyetértés született abban is, hogy a képzéseken való részvételből eredő improduktív munkaidő mennyiségének csökkentése érdekében további intézkedések szükségesek, többek között a képzési rendelet felülvizsgálata, valamint a képzési tananyagok digitalizációja. A felek továbbra is kiemelt célként fogalmazták meg az egészségügyi megelőző és szűrővizsgálatok népszerűsítését.

 

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo