A magyar infláció elszabadulásának egyik oka a magas adók

2022 második felében az EU országok inflációs rangsorában Magyarország az élbolyba, majd az élre került, s őrizzük ezt a pozíciót 2023 első hónapjaiban is. Pedig 2010 után voltak olyan évek, amikor összeségében mérséklődtek az árak (2014-15-ben a rezsicsökkentés hatására). Vajon a jelen helyzet csak egy pillanatnyi megingás, ami a „háborús inflációnak”, esetleg a kormány gazdaságpolitikájának köszönhető?

Ha az EU tagországok fogyasztói árainak alakulását nézzük látható, hogy az euró övezetben tavaly 8,4 százalék lett az árindex, amely jóval alacsonyabb, mint a rezsicsökkentett energia árakat, ár-sapkás üzemanyagot és néhány árrögzített élelmiszert tartalmazó magyar adat (14,5 százalék, amely a hazai specialitások nélkül valójában 22 százalék körüli), miközben a „háborús infláció” őket is sújtja. 2023-ban a piaci üzemanyagárak fokozzák az áremelkedést, ami várhatóan 18 százalék körül alakul, ami háromszorosa az euró övezetinek (5-6 százalék).

A harmonizált fogyasztói árindex alakulása az EU-ban, az euró övezetben és Magyarországon (2015 = 100)

Forrás: Eurostat Database

Ha a hosszabb távú folyamatokat nézzük látható, hogy a hazai árak emelkedése 2016-tól, a Kormány mesterséges gazdaság élénkítésének évétől váltott nagyobb sebességre. 2017 januárja és 2023 márciusa között az EU-ban 22 százalékkal, az euró övezetben 25,1 százalékkal, nálunk pedig 56,5 százalékkal nőttek az árak, közel hasonló külső körülmények mellett. Ami azt jelenti, hogy az eltérésnek belső okai vannak (ezt támasztja alá az is, hogy 2012. január és 2017. január között alig volt eltérés az áremelkedések ütemében a hazai és az EU adataiban). 

A fogyasztói árindex alakulása néhány termékkör esetében (2009. december = 100)

Forrás: KSH adatok alapján GKI számítás.

2010 eleje óta a hazai fogyasztói árindexet  (+83,8 százalék) felfelé húzza az élelmiszerek (+147,6 százalék, súlyuk 29 százalék) és a szeszesitalok, dohánytermékek (166,1 százalék, súlyuk 7,9 százalék) árindexe. Ennek oka az előbbi esetben az ágazati különadók és a szabályozási korlátok (új egységek nyitásának korlátai, adminisztrációs terhek emelkedése stb.) mellett a munkaerő és energiaköltségek átlagnál gyorsabb emelkedése. Az élvezeti cikkek esetében a folyamatosan emelkedő adóterhek okoztak extra drágulást. Szintén átlag felett emelkedtek az üzemanyagok árai (108,6 százalék, súlyuk 8,1 százalék), ami a magas adóterhelésnek köszönhető. A többi termékkör (különösen a rezsi költségek) mérsékelték az áremelkedés ütemét.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo