A klímaváltozás miatt egyre több napraforgót láthatunk a földeken és egyre kevesebb kukoricát

Az idei évben akár a 750 ezer hektárt is elérheti Magyarországon a napraforgó vetésterülete, áll a Syngenta tavaszi vetés előtti piaci elemzésében.

A vállalat adatai szerint ellenkező folyamatok zajlanak a kukorica termesztésében, amelynek eredményessége a változó klíma miatt sokat csökkent az elmúlt években.

Ami rossz a kukoricának, az jó a napraforgónak

„Az elmúlt években az időjárás hazánkban szélsőségessé vált, gyakoribbak a csapadékmentes, forró napok. Ha pedig van elegendő csapadék, akkor annak az eloszlása nem ideális. Ennek is köszönhetően a napraforgó pozíciója megerősödött az elmúlt években, hiszen mélyre hatoló gyökérzetével utána tud nyúlni a mélyebben lévő víznek és tápanyagoknak, így stabilabb profitabilitást biztosíthat. A napraforgó hazánkban jelentős növénnyé vált, amely termesztéstechnológiáját tekintve változásokon ment keresztül, hiszen eleinte extenzív növényként, míg napjainkban már intenzív növényként termesztik. – ismertette Tóth Tamás, a Syngenta Duna Régiójának vetőmag marketingvezetője.

750 ezer hektár vetésterület sem kizárt

A napraforgó vetésterülete 2010 és 2020 között 550 és 650 ezer hektár között mozgott, az elmúlt 5 évben viszont már kétszer is elérte a 700 ezer hektárt. A Syngenta piaci információi alapján az idei évben a napraforgó vetésterülete akár a 750 ezer hektárt is elérheti, ami az elmúlt évhez képest jelentős növekedést jelent. Főként a magas olajsavas napraforgó hibridek iránt ugrott meg a kereslet.

A napraforgó a sláger, nem kérdés
A napraforgó a sláger, nem kérdés
Fotó: KITE
A napraforgó területén világszinten 2030-ig 30 százalékos növekedést várható a Sunflower Market Report adatai alapján. A világpiacot 17,5 millió tonnával Oroszország, és 12,2 millió tonnával Ukrajna vezetik. Az Európai Unióban összesen 8,5 millió tonnát takarítottak be 2024-ben. A napraforgó vetésterületet tekintve hazánk általában Románia és Bulgária mögött a harmadik – negyedik helyen szokott lenni az Európai Unióban.

Véleményvezér

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo