A horvátok nem támogatják, hogy Magyarország és Szlovákia orosz kőolaj vásárlással támogassa a Putyin rezsimet

A Mol 250 ezer tonna kőolaj felhasználását kérte a magyar stratégiai készletből, hogy biztosítsa a Dunai Finomító ellátását. A cég a szlovák kormányt is hasonló kéréssel kereste meg. A Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség hivatalos adatai szerint Magyarország stratégiai tartaléka 655 ezer tonna kőolajat, 513 ezer tonna gázolajat, 13 ezer tonna kerozint és 256 ezer tonna benzint tesz ki jelenleg, ami nagyjából 96 napnyi magyarországi fogyasztásnak felel meg.

Milyen áron tudja a Mol használni a Janaf rendszereit? A Mol és a Janaf között éves szerződések vannak, az idei évi megállapodás 2 millió tonnáról szól. Nyilván a mennyiséget növelni kell, az ár tekintetében pedig a horvátok szándékától függ, hogy mennyit kérnek, tekintettel arra, hogy az pozíciójuk domináns. Valószínűnek tartom, hogy a mostani tarifákhoz képest lesz némi emelés, de a horvátoknak sem lenne célszerű túl magasra emelni a díjakat, mert az a nemzetközi reputációjukat súlyosan rontaná. A Mol esetleg tud érvelni amellett, hogy a 2 millió tonna helyett évi 8-10 millió tonnát szállítana a következő 12 hónapban, emiatt kaphat bizonyos mennyiségi kedvezményt a horvát vállalattól. A végkimenetel emiatt bizonytalan.

Mikorra készül el ténylegesen a Mol a leváláshoz szükséges beruházásokkal, keverőüzemmel és tárolókkal Százhalombattán? Mennyire akadályozza az AV3-as üzem javítása ezeket a beruházásokat? A Mol 2027 elejére ígérte ezen beruházások elkészültét, a mostani változások miatt felgyorsulhatnak a folyamatok. De ezzel együtt 2027 előtt nem látom a lehetőségét, hogy a Mol elkészüljön ezzel a feladattal.

Mekkora kapacitásokkal tud üzemelni az Adria vezetékrendszer? Tudja-e a mostani felállásban biztosítani a Mol belső finomítóihoz szükséges napi 40 ezer tonnás (évi 14 millió tonna) kapacitást a Sziszek-Virje szakasz, ami a legszűkebb keresztmetszet? Erre a kérdésre a legnehezebb válaszolni, valószínűleg a körülményekből tudni fogjuk a választ. A Mol szerint a Janafnak egy párhuzamos vezetéket lenne célszerű építeni a kérdéses 80 kilométeres szakaszra, hogy stabilan nyújtható legyen a kért szolgáltatás.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo