A hó nem, de a forint olvadni kezdett

A hazai fizetőeszköz gyengébben zárta január első teljes üzleti hetét, mint ahogyan nyitotta.

Pedig jól indult. A külföldre (téli nyaralásra vagy síelésre) készülők hétfőn még örülhettek annak, hogy az eurót négy éve nem látott alacsony árfolyamon tudták váltani. A hazai bankközi devizapiacon ugyanis az uniós pénz 383,54 forinton nyitotta január első teljes üzleti hetét. Ám azt követően kisebb-nagyobb kilengésekkel, de trendszerűen gyengült. Pénteken kora délután már a 386-os szint fölé is került a jegyzése, s bár azt követően korrigált, a hetet így is a hétfőinél gyengébben, 385,831-en zárta a forinttal szemben.

Hasonló pályán mozgott a másik fő vezető devizával szemben is a fizetőeszközünk. A dollár jegyzése például 328,23-ről 331,362 forintig ment fel, ami még istenes, hiszen péntek délután volt 332 felett is.

A végeredményt tekintve a svájcifrank-forint relációban is ugyanaz volt a helyzet, a héten belüli mozgás azonban eltérő volt. A 413,27-es hétfői szinthez képest ugyanis kedden délután volt a legdrágább a helvét deviza, 415,229 forint, míg a hetet 414,116-on hagyta maga mögött, azaz még itt romlott a legkevesebbet a pénzünk értéke.

További friss árfolyamokat itt találhat, laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Privátbankár elemzéseit pedig a témában itt olvashatja.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo