A fizetés mindennél fontosabb a magyar munkavállalóknak

A munkaerőpiacon jelenleg aktív három generáció munkával és munkahellyel kapcsolatos attitűdjeit, tapasztalatait vizsgálta legújabb felmérésében a Profession.hu. A fizetés mértéke, valamint a jó közösség és légkör kortól függetlenül prioritásként jelenik meg a munkavállalóknál, harmadikként azonban az X generáció tagjai a munkahely és lakóhely közötti ingázást szeretnék minimalizálni (70 százalék), az Y-osok rugalmas munkarendre vágynak (50 százalék), a legfiatalabbak pedig a cég értékrendjét mérlegelik munkahelyválasztásnál.

Átlagosan 300–400 ezer forintos havi nettó bér az elvárás

Az életkorral és a munkával töltött évek számával emelkedik a munkavállalók bérigénye is. Átlagosan 300 ezer – 399 ezer  forint az elvárt nettó havi fizetés, amivel a többség elégedett lenne jelenlegi helyzetében. Új munkahely megpályázásakor a Z generáció tagjai 200 ezer - 299 ezer forintot jelöltek meg a legtöbben (33 százalék), de jelentős az ambiciózusabbak aránya is, akik 400 ezer – 499 ezer forinttal lennének inkább elégedettek (27 százalék).

A béren kívüli juttatások terén is láthatunk eltéréseket a generációk preferenciáiban. A juttatásként kínált mobiltelefon a Z generáció számára a legfontosabb: 16 százalékuk említette ezt elvárásként, miközben a másik két korcsoportnál ez az érték mindössze 4-5 százalék. A munkába járás költségeinek megtérítése korosztálytól függetlenül lényeges – tízből négy munkavállaló jelölte fontosként ezt a hozzájárulási formát. Az oktatás támogatását a Z generáció tagjai nagyobb arányban választották, ha nem is a legfontosabb, de kiemelt juttatásként – 29 százalékuk jelölte meg ezt az elemet, szemben a másik két munkaerőpiaci csoport 8 (X), illetve 15 százalékával (Y).

A juttatásként szóba jöhető plusz szabadság lehetősége a korral együtt csökken, hiszen számít, hogy alaphelyzetben mennyi szabadnappal rendelkezik a munkavállaló: a Z generáció képviselőinek jelentős része fontos juttatásnak tartja (41 százalék), az Y generációsoknak csak 33 százaléka vélekedik erről így, a legidősebbeknek pedig mindössze negyede.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo