A dollár már a fontot is előzni készül

Mélységi árfolyamrekordokra gyengült a font a dollárral szemben a hétfői kereskedésben, mindenekelőtt azért, mert a piaci szereplők aggályosnak tartják a kormány által bejelentett 45 milliárd font (több mint húszezer milliárd forint) értékű adócsökkentési program finanszírozhatóságát és az államadósságra gyakorolt hatását. A kormányzó brit Konzervatív Párt frakciójából olyan - egyelőre nem megerősített - hírek érkeztek hétfőn, hogy a frakción belül bizalmi szavazást célzó kezdeményezés indult Liz Truss miniszterelnök ellen.

Vasileios Gkionakis, a Citigroup pénzügyi szolgáltató csoport európai devizastratégiai igazgatója a Financial Times online kiadásának nyilatkozva hétfőn úgy fogalmazott, hogy Nagy-Britannia máris valutaválságban van.

Az irányadó tízéves brit állampapír hozama hétfőn - a 2008-as globális pénzügyi válság óta először - 4 százalék fölé emelkedett.

A Sky News brit kereskedelmi hírtelevíziónak az alsóházi konzervatív frakció egyik tagja hétfőn, név nélkül nyilatkozva elmondta, hogy már "gyűlnek a levelek", amelyekben a képviselők bizalmi szavazás kiírását kezdeményezik az alig három hete kinevezett Liz Truss miniszterelnök ellen.

Az idézett képviselő, aki az előző miniszterelnök, Boris Johnson kormányában miniszteri tisztséget töltött be, kijelentette: a kezdeményezők attól tartanak, hogy Truss "összedönti a brit gazdaságot".

A Konzervatív Párt szabályzata szerint a frakciótagság minimum 15 százalékának - a jelenlegi létszám alapján 54 képviselőnek - kell levélben kezdeményeznie a miniszterelnökkel szembeni bizalmi szavazást ahhoz, hogy a frakció illetékes bizottsága elrendelje a voksolást.

A Sky News forrása azt nem közölte, hogy eddig hány ilyen levél érkezett a testülethez. (MTI)

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo