A dollár már a fontot is előzni készül

Mélységi árfolyamrekordokra gyengült a font a dollárral szemben a hétfői kereskedésben, mindenekelőtt azért, mert a piaci szereplők aggályosnak tartják a kormány által bejelentett 45 milliárd font (több mint húszezer milliárd forint) értékű adócsökkentési program finanszírozhatóságát és az államadósságra gyakorolt hatását. A kormányzó brit Konzervatív Párt frakciójából olyan - egyelőre nem megerősített - hírek érkeztek hétfőn, hogy a frakción belül bizalmi szavazást célzó kezdeményezés indult Liz Truss miniszterelnök ellen.

A piaci adatok alapján a hétfői kereskedés korai szakaszában 1,033 dollár/font árfolyamot is mértek az ázsiai, majd a londoni kereskedésben; ez 4,7 százalékos gyengülés volt a pénteki nyitáshoz képest.

Az eurót már megelőzte a dollár, a következő a font lehet (Forrás: google)
Az eurót már megelőzte a dollár, a következő a font lehet (Forrás: google)

Ilyen alacsony dollárárfolyamra azóta nem volt példa, hogy Nagy-Britannia csaknem 52 évvel ezelőtt, 1971 februárjában áttért az azóta is használatos decimális pénzrendszerre.

A font hétfői gyengülése előtt 1985 februárjában mérték az eddigi legalacsonyabb dollárfolyamot a tízes pénzrendszer meghonosítása óta, 1,054 dollár/font árfolyamszint környékén.

A hétfői londoni kereskedés későbbi szakaszában korrekció indult, és a font 1,07 dollár környékére erősödött vissza, de általános elemzői vélemények szerint az árfolyam megrendülése soron kívüli kamatemelésre késztetheti a brit jegybankot, akár már ezen a héten.

A Bank of England 1997-ben nyerte el teljes monetáris függetlenségét azzal, hogy a kormánytól a jegybanki monetáris tanács hatáskörébe került a kamatszint meghatározása, és az azóta eltelt negyedszázadban nem volt példa soron kívüli kamatemelésre.

A Bank of England legutóbb a múlt heti rendes kamatdöntő ülésen emelte ötven bázisponttal az addigi 1,75 százalékról 2,25 százalékra, tizennégy évi csúcsra alapkamatát.

A brit jegybank - az EU-n kívüli legnagyobb európai gazdaság központi bankja - tavaly december 16-án kezdte jelenlegi szigorítási ciklusát 0,10 százalékos rekordmélységű kamatszintről.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo