Ezzel párhuzamosan az akkori kormányzat lépése nyomán megszülettek DH1 és DH2 törvények (2014. évi XVIII. és XL. törvény). Ezek lényege az volt, hogy az úgynevezett árfolyamrés (az folyósításkor alkalmazott vételi és a törlesztéskor alkalmazott eladási árfolyam különbözetét), továbbá a pénzügyi intézmények egyoldalú kamat, költség és díjemeléseit az Országgyűlés tisztességtelennek nyilvánította és a pénzügyi intézményeket elszámolásra kötelezte az adósok felé. Ezen DH törvényeknek ma azért van kiemelt jelentősége, mert ekkor, tehát több mint tíz évvel ezelőtt a jogalkotó egyszer már megállította a devizahiteles pereket és végrehajtásokat, a készülő jogszabályi rendezésre hivatkozva. Tette ezt az akkori Országgyűlés minden bizonnyal abban a reményben is, hogy a vonatkozó perek, illetve azok jelentős része ezáltal nem fogja a magyar bírósági rendszert terhelni. Talán nem merészség kijelenteni, hogy ez a várakozás mérsékelt sikerrel járt, még úgy is hogy ezt követően született még további két DH törvény és a devizahitelek forintosítása is megtörtént.

Az eddigi kudarcok okai

A hatékonyabb jövőbeni rendezés érdekében célszerű összegezni a múltbeli intézkedések kudarcainak fő okait:

1.Az eddigi intézkedések nem tudták megfelelően kezelni a devizahiteles kölcsönszerződésekből eredő árfolyamkockázatot és az ebből az adósok számára keletkező pénzügyi terhet Ezt megerősíti, hogy azt, hogy az árfolyamkockázat tisztességtelen és az ebből eredő teljes pénzügyi terhet a hitelezőnek és nem a fogyasztónak kell viselnie, végül nem magyar fórum, hanem az Európai Unió Bírósága mondta ki, miután sokadik próbálkozásra a magyar bíróságoknak végre sikerült a megfelelő kérdést intézni hozzá egy ún. előzetes döntéshozatali eljárásban. Ehhez tíz évre volt szüksége a magyar bírósági rendszernek a 2013-as első nagy devizahiteles ügytől, a Kásler-ügytől számítva.