E hónap elején a BBC brit közszolgálati médiatársaságnak nyilatkozva szintén kijelentette: meggyőződése szerint előnyös lenne a brit gazdaság számára, ha fel lehetne számolni azokat a károkat, amelyek az EU-val folytatott kereskedelemben keletkeztek a Brexit miatt.
A brit jegybank vezetője a BBC-interjúban hangsúlyozta, hogy a kilépés óta eltelt években visszaesett a kétoldalú áruforgalom az Európai Unió és Nagy-Britannia között, és ezért is kedvező lenne, ha a brit gazdaság nyitottabb lenne az EU-val folytatott kereskedelem szempontjából.
A jegybanki kormányzó által említett visszaesés jelentős részben az élelmiszerkereskedelmet érinti.
A brit Élelmiszer- és Italszövetség (Food and Drink Federation, FDF) legfrissebb adatai szerint az EU-piacra irányuló brit élelmiszerexport mennyisége tavaly 6,37 millió tonna volt, 34 százalékkal kevesebb, mint 2019-ben, a brit EU-tagság megszűnése előtti utolsó teljes évben.
A tavaly nyári választások óta hivatalban lévő munkáspárti brit kormány többször is jelezte, hogy sokkal szorosabbra kívánja vonni Nagy-Britannia és az EU kereskedelmi kapcsolatait, és ennek jegyében rendezték meg a múlt héten Londonban a Brexit óta első kétoldalú brit-EU csúcstalálkozót. (MTI)