7500 forintot kap mindenki, aki a Telenor Blue kampányban vásárolt

A Yettel több mint 1,3 milliárd forintos jóvátételi csomagot vállalt, amely közel 180 ezer fogyasztót kompenzál a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásának keretében - közölte a hivatal.

A közlemény szerint a versenyhatóság 2019 végén szabott ki jelentős bírságot az akkor még Telenor Magyarország Zrt. nevet viselő távközlési szolgáltatóra, amiért 2016 és 2017 között 0 forintosként vagy kedvezményesként hirdette egyes készülékeit, miközben azok árának egy részét beépítette az előfizetői díjba.

Nem akkora a boldogság (Fotó: Telenor)

A cég bírósághoz fordult a döntéssel szemben, amely helyben hagyta a GVH által megállapított jogsértés tényét, azonban a bírság összegének indokolására kötelezte a versenyhatóságot.

Az új eljárásban a Yettel új indítvánnyal élt, amelyben a fogyasztók jóvátételét vállalta a jogerősen is megállapított tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt. A cég a vállalásai alapján 7500 forintos kompenzációt (számlajóváírást vagy feltöltőkártya-keretet) fizet minden jelenlegi ügyfelének (közel 180 ezer fogyasztónak), aki az érintett időszakban, a Telenor Blue kampányok alatt, vagyis 2016. október 6. és 2017. október 22. között készülékkel egybekötött hűségidős előfizetői szerződést kötött.

Az érintett ügyfeleket a Yettel előzetesen emailben vagy sms-ben fogja értesíteni. A kompenzáció garantált értéke 1,31 milliárd forint - vagyis, ha a fogyasztók részére juttatott összeg összértéke bármely okból nem éri ezt el, a vállalkozásnak versenyfelügyeleti bírságként kell befizetnie a fennmaradó összeget.

A versenyhatóság - a kompenzációs csomagra tekintettel - az újraszámolás során 125 millió forintra mérsékelte az eredetileg 1,8 milliárdos összegű bírságot, egyúttal előírva a vállalások teljesítését, valamint azok könyvvizsgálóval történő auditáltatását. A GVH döntése a fogyasztóknál jelentkező közvetlen előnyök mellett tekintettel volt arra is, hogy a cég lemondott a további jogorvoslati lehetőségéről. A jóvátételi kötelezettségek teljesítését a versenyhivatal a végrehajtásukra előírt határidő leteltét követően ellenőrzi majd - áll a közleményben. (MTI)

Yettel reakció

Üdvözöljük, hogy ügyfeleink számára előnyösen zárult a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által folytatott, még 2016-ra visszanyúló reklámkampányt érintő versenyfelügyeleti eljárás.

A megismételt versenyfelügyeleti eljárásban az ügy lezárása érdekében a Yettel fontosnak tartotta, hogy fokozottan együttműködjön a hatósággal, és az ügyfeleknek kedvező megoldási javaslatot tegyen, miszerint a versenyfelügyeleti eljárásban vizsgált reklámok által érintett ügyfeleknek nyújtson kompenzációt. Ennek részeként a Yettel Magyarország Zrt. a GVH által elfogadott felajánlásában vállalta, hogy tevőleges jóvátétel keretében mintegy 1 milliárd 318 millió forint összegben kompenzációt biztosít a határozatban rögzített fogyasztóknak, ami ügyfelenként bruttó 7 500 Ft-os számlajóváírást, illetve feltöltő kártyás ügyfeleknél 7 500 Ft egyenlegfeltöltést eredményez. A kompenzáció azon lakossági előfizetőkre terjed ki, akik 2016. október 6. és 2017. október 22. között Telenor Blue tarifacsomaggal (S, M, L, XXL), 2 év hűségidővel kedvezményes feltételekkel vásároltak készüléket, és 2022. augusztus 4-én is rendelkeztek legalább egy (számlás vagy kártyás) előfizetéssel a Yettelnél.

A Yettel lemondott a határozattal szembeni jogorvoslati jogáról, így a kompenzáció mellett a GVH által meghatározott 125 millió Ft összegű bírságot a vállalat befizeti, és azzal szemben további jogi eljárást (bírósági felülvizsgálat) nem kezdeményez.

Az ügyfélkompenzáció végrehajtásával kapcsolatban az érintetteknek nincs semmilyen teendőjük, a Yettel megkezdte az értesítés kiküldését a kompenzációra jogosult előfizetők számára és minden szükséges tájékoztatást megad az érintetteknek.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo