A foglalkoztatottak száma az utóbbi három hónap átlagában 3 millió 924 ezer fő volt, amely 1,5 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakit.
A munkanélküliek száma 2003 II. negyedévében 241 ezer volt, alacsonyabb, mint az előző negyedévben, de magasabb, mint 2002 hasonló időszakában. (Mind a növekedés, mind a csökkenés a mintavételi hibahatáron belül maradt.) A munkanélküliség mértékét kifejező munkanélküliségi ráta 5,8%. (Az EU-országokban az időszak középső hónapját jelentő májusban a munkanélküliségi ráta átlagosan 7,9% volt.)
A munkanélküliek 41,9%-a egy éve, vagy annál régebben keresett állást, a tartósan munkanélküliek aránya 4,2 százalékponttal volt alacsonyabb, mint 2002 II. negyedévében. A munkanélküliség átlagos időtartama 16 hónapnak felel meg, ami közel azonos az előző év ugyanezen időszakival.
A 15–24 éves fiatalok aránya az összes munkanélkülin belül 21,8%, az
e korcsoportba tartozók munkanélküliségi rátája 12,9%, 1,5 százalékponttal magasabb az egy évvel korábban mértnél. (Az EU-országokban erre a korcsoportra vonatkozó munkanélküliségi ráta az időszak középső hónapját jelentő májusban 15,0%-nak felelt meg.)
5,8 százalékos a munkanélküliség
A munkavállalási 2003 II. negyedévében a foglalkoztatottak száma 3 millió 924 ezer fő volt, a munkanélküliségi ráta pedig 5,8%.korú népesség 64,7%-a volt jelen a munkaerőpiacon 2003. április–június időszakban - tette közzé a KSH.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.