52 ezerszer loptak bankkártyáinkról egyetlen negyedév alatt

Enyhén csökkent az elektronikus pénzforgalomban elkövetett sikeres visszaélések száma és az okozott kár 2026 első negyedévében Magyarországon, ugyanakkor, az egy-egy bankkártyás esetre jutó kárérték emelkedett. A CIB Bank szakértői szerint a javuló tendencia ellenére továbbra is elengedhetetlen az éberség, hiszen a kifinomultabb módszereknek köszönhetően a csalók egyre hatékonyabbak – különösen az elektronikus csatornákon.

2026 első negyedévében összesen 52 ezer sikeres pénzforgalmi visszaélés történt Magyarországon 5,9 milliárd forint összértékben. A most publikált adat mind darabszámban, mind értékben enyhe csökkenést jelent az előző negyedévhez képest: a sikeres visszaélések száma 3,8 százalékkal, összértéke pedig közel 200 millió forinttal, 3,3 százalékkal mérséklődött. A tendencia javuló, a károk nagysága azonban azt jelzi, hogy a csalások kezelése továbbra is komoly kihívást jelent.

A fizetési kártyás visszaélések száma 3,8 százalékkal csökkent, ugyanakkor értékük 25,5 százalékkal emelkedett. Bár a kártyás fizetések biztonságát a pénzintézetek sikeresen növelték, egy visszaélés átlagos kárértéke jelentősen megnőtt: 27 565 forintról, majdnem 36 ezer forintra emelkedett.

Senkit nem kímélnek a csalók
Senkit nem kímélnek a csalók
Fotó: DepositPhotos.com
Ezzel szemben a nem kártyás, jellemzően átutalásos visszaélések mind darabszámban, mind értékben csökkentek: a számuk 4,6 százalékkal, az értékük 11,7 százalékkal mérséklődött. Ez a csökkenés szinte teljes mértékben a lakossági szektorban jelentkezett, ami arra utal, hogy a lakosság körében az átutalásos csalások visszaszorítása terén érzékelhető előrelépés történt. Ebben az elkövetési kategóriában egyébként az internetbankon és mobilbankon keresztül elkövetett esetek domináltak az első negyedévben. Az átutalásos visszaéléseknél az 1 millió forint feletti tranzakciók okozzák a legnagyobb értékű kárt (2,4 milliárdos összértékkel), miközben a kisebb összegű visszaélések sokkal gyakoribbak. A nem kártyás visszaélések értéke 2024 I. negyedévben volt a csúcson (13,5 milliárdos összértéket elérve), azóta tartósan csökken, részben a pénzintézetek edukációs munkájának köszönhetően.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo