13 ezer közszolgát tettek ki

Két év alatt 13600-zal kevesebb közszolga dolgozik az államigazgatásban. 60-nal kevesebb állami közalaítvány és kevesebb, mint felére csökkentett közigazgatási szervezet működik: mindezzel az állam nettó 46 milliárdot spórolt.

Veres János a WTO által javasolt 60 százalékos vámcsökkentés elutasításáról szóló sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy a központi közigazgatásban az elmúlt 2006-2007-ben a nettó létszám hat százalékkal, azaz 13.600-zal csökkent és a költségvetés nettó megtakarítása 46 milliárd forint volt. A központi adminisztráció átalakításának kettős célja volt: az, hogy javuljon a méretgazdaságosság, illetve alakuljon ki a regionalizáció - tette hozzá. A pénzügyminiszter megjegyezte, hogy amíg 2006-ban 415 önálló közigazgatási szervezet működött, addig 2007 végére a szervezetek száma 176-ra csökkent.

A regionalizáció megvalósult többek között az államkincstárnál, az APEH-nél, az ÁNTSZ-nél, az Országos Mentőszolgálatnál, a nyugdíjbiztosítónál, a közlekedési hatóságoknál - hangsúlyozta Veres János. Az állami közalapítványok száma is 20 százalékkal csökkent a korábbi 300-ról - egészítette ki a központi adminisztráció reformjával kapcsolatos információt  a pénzügyminiszter.

A jövő évi adóváltozatásokra vonatkozó újságírói kérdés elől kitért a szaktárca vezetője, mondván: "amiről a múlt héten tárgyaltunk egy zárt megbeszélésen, az a jövő évi gazdasági folyamatok előkészítésének témája volt, amely még nem érett meg a nyilvánosság számára alkalmas közlésre".

Annyit elárult a pénzügyminiszter, hogy augusztus végére készülnek el a jövő évi adóváltozásokkal kapcsolatos elképzelésekkel. Megjegyezte, hogy a magyarországi tanácsadó cégek már ismerhető változtatási javaslatai nehezen emészthetőek, mivel a bevételek csökkenése jóval meghaladja a rendelkezésre álló várható forrásokat.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo