Nagy újdonság készül az ingatlanoknál

Új jogintézmény, az építményi jog bevezetését tervezi az ingatlanokra a Gazdaságfejlesztési Minisztérium. A törvénytervezete alapján a Polgári Törvénykönyben részletesen szabályozandó, a tulajdoni lapra is felkerülő építményi jogra zálogjogot lehet bejegyezni, így hitelbiztosíték is lehet - derül ki az Ingatlannet.hu összefoglalójából. Az indoklása szerint ezzel például a naperőművek megvalósulását akarja támogatni a minisztérium, de koncesszióknál is jól jöhet majd ez a beruházásokhoz.

 

Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium az “egyes törvényeknek a gazdaság versenyképességének növelése érdekében történő módosításáról” szóló jogszabálytervezetét. Ebben sok törvény módosítására tesz javaslatot, de ezek közül kiemelkedik az építményi jog Polgári törvénykönyben (Ptk.) történő szabályozása. Ez már a Ptk. legutóbbi újraszabályozásánál is felmerült, de akkor végül nem került rá sor - hívja fel a figyelmet a tervezett új szabályokat ismertető Ingatlannet.hu. 

Mit takar az újdonság?

A Polgári Törvénykönyvbe újonnan belillesztendő építményi jog arra biztosít lehetőséget, hogy a jogosult az ingatlanon vagy annak felszíne alatt épületet létesítsen vagy azt hasznosítsa. Az építményi jog kiterjed az annak alapján létesített vagy hasznosított épületre és annak alkotórészeire. Az építményi jog lehetőséget ad épület építésére vagy építtetésére, és ennek érdekében az ingatlan igénybevételére, jogosult továbbá a felépült vagy az ingatlanon már fennálló épület birtoklására, használatára és hasznainak szedésére. 

Az építményi jog átruházható és jogutódlás tárgya is ehet. Az építményi jog zálogjoggal zálogszerződés alapján az ingatlannyilvántartásba történő bejegyzéssel terhelhető meg. 
A minisztérium indoklása szerint a gazdasági növekedés gátját képezi, hogy a különféle épületek, építmények, műtárgyak, műszaki berendezések létesítésére irányuló beruházások finanszírozása megfelelő hitelbiztosíték hiányában nehézségekbe ütközik. A problémát az okozza, hogy a jövőben létesítendő épület, építmény, műtárgy nem terhelhető jelzálogjoggal, illetve azt ilyen joggal terhelhető hitelfedezetként nem fogadják el. 

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo