Generációváltás a cégeknél: a fiatalabb vállalkozók felé billent a mérleg

A fiatalabb – Y és Z – generációk térnyerése egyre növekszik, ellentétben a csökkenő cégtrenddel, súlyuk folyamatosan emelkedik. A Baby boom és az X generációs vállalkozók száma 2022-ben 16,5 ezerrel csökkent. Ezzel szemben a nagyvállalati körben az X generáció nemcsak a tulajdonosok között, hanem a vállalatok vezető beosztásaiban is növelte jelenlétét.

A járvány előtti időszakban az Opten adatai alapján az látszik, hogy a generációváltás lényegében egyenletesen zajlott, évről évre jöttek fel a fiatalabb korosztályok. A járvány hozott egy kisebb törést a folyamatban egy rövid időre, azonban a trend mára visszaállt. Ugyan még mindig az X generáció a meghatározó a tulajdonosi körben – 50 százalékot képvisel, ami közel 325 ezer főt jelent –, azonban számuk, ha kis mértékben is, de folyamatosan csökken, átadva helyüket az Y és Z korosztálynak – mondta Alföldi Csaba, az Opten céginformációs szakértője. Az Y generáció térnyerése egyre látványosabb, a járványt követően a Baby boom generációt megelőzve a második legnépesebb kört képviselik a tulajdonosok között.

(Grafikonok forrása: Opten)
(Grafikonok forrása: Opten)

Általánosságban elmondható, hogy a fiatal generációk először a tulajdonosi körben játszanak nagyobb szerepet, később azonban a vállalati szféra menedzselésében, a cégjegyzési jogokkal rendelkezők körében. Ez a folyamat különösen észlelhető az Y generációnál és az őt követő generációknál, akik már belenőttek vagy nőnek a vállalkozások világába. A digitalizáció szerepe a hatékonyság növelésében is indokolja ennek a generációnak a nagyobb szerepvállalását, hiszen számukra a digitalizáció már lételem.

Egyre látványosabb az Y és Z generáció térnyerése (Fotó: Depositphotos)
Egyre látványosabb az Y és Z generáció térnyerése (Fotó: Depositphotos)

Az Opten adatai alapján ezek a generációk a 20-as éveik közepétől kezdve egyre markánsabb szerepet vállalnak a cégvezetésben. A milliárdos árbevételű cégeknél például a menedzsmentben háromszor annyi képviselőjük található, mint a tulajdonosi körben.

Véleményvezér

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.
A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból

A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból 

Trump békegalamb helyett egyre inkább ragadozóként viselkedik.
A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns

A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns 

Sok mindenre nem gondoltak a Brexit rajongók.
Bora Borán landolt Mészáros Lőrinc és neje

Bora Borán landolt Mészáros Lőrinc és neje 

Mi toljuk a havat, Lölő pedig a hasát sütteti.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo