Visszaviszik a bajor szemetet!

A magyar és a bajor hatóság vezetői aláírták a megállapodást a 265 tonna bajor eredetű illegálisan Magyarországra került hulladék visszaszállításáról és kezeléséről - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM).

A tárca közleménye szerint a bajor eredetűnek elismert szemét mintegy felét képező illegálisan behozott hulladékot a kunbajai telephelyről szállítja vissza a bajor fél. Ennek költségét 100 százalékban a bajor hatóság fedezi. A hulladékot - a megállapodás szerint - 3 hónap múlva szállítják vissza, a magyar hatóság a szállítást egyszerűsített eljárással, soron kívül engedélyezi majd.

A szaktárca közlése szerint a most aláírt megállapodásba Fodor Gábor kezdeményezésére az is belekerült, hogy a bajor és magyar fél mindent elkövet annak érdekében, hogy a továbbiakban megelőzzék, illetve elkerüljék a hasonló illegális hulladék behozatalt. A minisztérium közleménye emlékeztet arra, hogy Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter a kezdetektől azt szorgalmazta, hogy az illegálisan Magyarországra hozott hulladékot visszaküldje a feladónak.

Négyezer tonna

A Kiskunmajsai Polgármesteri Hivatal feljelentése alapján 2006. december 7-én indult a nyomozás a Kiskunhalasi Rendőrkapitányságon. A nyomozás adatai szerint 2006 júliusától 2006  végéig több mint 4 ezer tonna német eredetű hulladék érkezett illegálisan Magyarország területére. A hulladékot összesen 20 helyszínen helyezték el többnyire tanyákon, hulladéklerakókban, majorokban. A nyomozás során mintegy 4.700 bála hulladék szemléjére került sor.

A lefoglalt számlák, szállítólevelek és egyéb okmányok alapján négy németországi társaságtól, illetve magánszemélytől hozták Magyarországra a szállítóleveleken többségében műanyagáruként megnevezett bálázott hulladékot. A Németország Baden-Württemberg és Bajorország tartományaiból származó szemét visszaszállítását 2007 júniusában kezdték meg.

Az országban talált, mintegy 4.100 tonna hulladékból Ácsról 350 tonnát, Kiskunmajsáról 180 tonnát szállítottak vissza Németországba, Kunbajáról 1.250 tonna kerül "vissza a feladóhoz". 2007 augusztus végéig a 19 helyszínen talált szemét több mint felét szállították vissza Németországba. (Idén is lesz országos szemétgyűjtő akció. Várhatóan 41 ezer önkéntes gyűjti majd a szemetet, és 810 útszakaszt tisztít meg a 710 résztvevő szervezet.)

Véleményvezér

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.
Az Európai Csalásellenes Hivatal szerint 10 milliárd forintot kell visszafizetnie Magyarországnak

Az Európai Csalásellenes Hivatal szerint 10 milliárd forintot kell visszafizetnie Magyarországnak 

Bajban a kulturális és innovációs miniszter.
Bulgáriával közösen repesztünk az utolsó helyen

Bulgáriával közösen repesztünk az utolsó helyen 

Európa végére süllyedtünk.
Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen

Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen 

Az ügyeskedők nagy korszaka jöhet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo