Már a Biblia is zöld volt!

Raj Tamás szerint a Bibliából világosan kiderül, hogy az emberiség eddigi története nem más, mint küzdelem a fennmaradásért a természet erőivel, az éghajlati feltételekkel és a különféle élőlényekkel szemben.

Az emberiség egész elkövetkező története pedig valószínűleg nem lesz más, mint küzdelem a környezet, a természet erői, az éghajlati feltételek, a különféle élőlények fennmaradásáért önmagával szemben - mondta a főrabbi az Ember-e a mező fája? Környezet- és természetvédelem a Bibliában című könyvének csütörtöki sajtóbemutatóján.

Ehhez a küzdelemhez újfajta látás- és gondolkodásmódra van szükség, s ehhez kíván segítséget nyújtani a könyv, amely a Biblia világából hoz példákat - hangsúlyozta. Azért készítette el ezt a kis könyvecskét, hogy megossza az olvasóval a Biblia ma is érvényes környezetvédelmi tanításait.

Bálint György kertészmérnök - akit mindenki csak Bálint gazdának ismer - a kötettel összefüggésben arról beszélt, hogy sok olyan gondolat, utasítás, előírás van a Bibliában, amely tovább gondolva nagy segítségére lehet a tudománynak és az embernek egyaránt.

A Biblia négyféle világot különböztet meg a Földön: a néma az élettelen kövek, ásványok világa, a virágzó a növényvilág, az élő az állatvilág, a beszélő pedig az emberek világa. Mindezek között azonban külön tárgyalja és nagy tisztelettel adózik a fáknak.

A bibliai előírásból következett az a gyakorlat, hogy tilos volt bármiféle termő gyümölcsfát kivágni, mert annak termése bármikor élelemként szolgálhat a szegényeknek. Ugyancsak tilos volt olyan fát is kivágni, amelyen madarak fészkeltek, mint a libanoni cédrusokon, vagy az eszterágon, amelynek a ciprus a háza.

A termőföld kíméléséről az olvasható a Bibliában, hogy minden hetedik évben hagyják bevetetlenül, hogy a föld pihenhessen. Az aratási szabályok kimondják, hogy az elhullott kalászt hagyják a földön a szegényeknek.

A manna történetét is elmagyarázza a szerző a Biblia nyomán. Ez segítette a túlélést a sivatagban. A tamariszkus cserjén élő apró bogár daraszem nagyságú tojása volt ez a rendkívül tápláló étek, amelyet hajnalban, a harmat hullása után kellett gyűjteni, s ez megmentette a pusztában vándorló zsidókat az éhhaláltól.

Raj Tamás főrabbi nagy érdemeként említette Bálint gazda, hogy a szerző mindenki számára érthetően megmagyarázza a Biblia előírásait, azt, hogy a mai világban mi a jelentőségük. A kötet a Biblia Évében jelent meg a Makkabi Kiadó gondozásában.

Véleményvezér

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország 

Egykor önálló népek éltek a mai Oroszország nagy részén.
Hátul kullog Magyarország a diplomások számában

Hátul kullog Magyarország a diplomások számában 

A populizmus melegágya az iskolázatlanság.
Fülön csapták Orbán Viktor barátját

Fülön csapták Orbán Viktor barátját 

Az ellenzék ezúttal ártatlan.
Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában

Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában 

Az ukránok állnak győzelemre, legalábbis Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo