Magyar módszerrel fejlesztenék a kínai oktatáspolitikát

Február 13-án érkezett haza Oláh Lajos, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium államtitkára kínai illetve vietnámi útjáról, melynek fő célja volt, hogy a politikus kormányzati, gazdasági, valamint szakmai szervezetekkel környezetvédelmi kérdésekről tárgyaljon. A megbeszéléseken többek között szó esett hazánk és a Távol-keleti országok közötti klímapolitikai és innovációs technológiai együttműködési lehetőségekről: a Távol-keleti országok nagy volumenű környezetvédelmi fejlesztéseihez innovatív technológiára van szükség, ehhez pedig a magyar cégek is sok segítséget nyújthatnak. A környezeti oktatásukat pedig a magyar módszertan után fejlesztenék.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A megbeszéléseken innovatív zöldtechnológiákat közvetítő magyar vállalkozások képviselői is részt vettek. A delegáció Pekingben megbeszélést folytatott Qiu Hong kereskedelmi miniszterhelyettessel, aki a környezetvédelmet országa legfontosabb politikai vezérfonalai között említette. Véleménye szerint a mintegy 100 milliárd euró nagyságú környezetipar a gazdaság húzóágazatává válik. A kínai piacon szívesen látják a magyar vállatokat és ösztönzik, hogy a kétoldalú gazdasági kapcsolatokban a környezettechnológia meghatározó szerepet kapjon.

Wu Xiaoqin környezetvédelmi miniszterhelyettes az államtitkárral folytatott megbeszélésén hangsúlyozta, hogy a környezetvédelem területének a gazdasági válság idején még nagyobb hangsúlyt kell kapnia. 30 ezer környezetipari vállalkozás működik Kínában, a szektor éves növekedése 15 százalék, árbevétele meghaladja a 700 milliárd yüant. (Egy yüan kedd este 35,37 forintot ért.)

Szerinte Kína nyitott a korszerű magyar technológiák alkalmazására, különösen a szennyvízkezelés, a hulladékgazdálkodás, termálvíz programok és a megújuló energiák alkalmazása terén. A kínai Shenzhen városában 2009-ben nagyszabású program részeként környezetvédelmi célú fejlesztésekre 6 milliárd eurót fordítanak, a prioritások között a szennyvízkezelés, a hulladékgazdálkodás mellett a légszennyezés csökkentése is szerepel.

Vietnámba is betörnénk
Oláh Lajos a vietnámi Hanoiban a magyar környezetvédelmi keretprogramot (Kexport) mutatta be, amelynek fontos célja az ázsiai térség országaiban megvalósuló környezetvédelmi és vízügyi beruházások elősegítése. Az ITD Hungary Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Zrt.-vel létrehozott programot az államtitkár olyan szakmai és üzleti találkozókon mutatta be, amelyek célja az innovatív technológiák külföldi transzferjének elősegítése volt.
Korábbi sikerekre építve

Kínában több sikeres projekt köthető magyar vállalatokhoz, amelyek a hazai technológiát alkalmazva valósították meg környezetvédelemi beruházásaikat. A delegációban részt vevő magyar Organica vállalat által épített első shenzheni élőtechnológiás szennyvíztisztító telep mérési eredményei kiválóak, a második telep építése megkezdődött, a harmadik létesítmény kivitelezése áprilisban indulhat el.

A Kiss Kft a shenzheni Jindalai vállalattal való megállapodása szennyvízkezelő berendezés fejlesztéséről, illetve Hunan tartományban veszélyeshulladék-égető megépítéséről a magyar technológiák kínai transzferjének ugyancsak fontos elemei. A Hunest Kft környezetbarát termékek előállítására alkalmas technológiákra közös vállalat alapításáról tárgyalt. Az Aquaprofit Zrt. fürdőprojektek fejlesztéséről folytatott ígéretes tárgyalásokat potenciális önkormányzati és üzleti partnerekkel.

Magyar módszer az oktatásfejlesztésben

A Zhang Xinsheng oktatási miniszterhelyettesnél tett látogatás során a kínai politikus tájékoztatott a Távol-keleti ország oktatáspolitikában érvényesített környezetvédelmi szempontrendszerről, amely több ponton is hasonló a magyar rendszerhez. A magyarországi környezeti oktatás és nevelés tartalmi és módszertani elemében számos elemet Kínában is jól hasznosíthatónak vélt, külön érdeklődést mutatott a Zöldóvoda intézményrendszerének megismerése, valamint a "Környezetvédelem nagykövetei" programok iránt.

Az intézmények számára Kínában is különböző programokat szerveznek, ezek között említette a "Fogadj örökbe egy fát" pekingi akciót, amelynek köszönhetően valamennyi pekingi fa sorszámmal rendelkezik, és a gondozó iskolát táblával jelölik.

Véleményvezér

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo