Idén a BMW lett a legzöldebb

Újabb elismeréseket szerzett a BMW Hatékony Dinamika (BMW Efficient Dynamics): a T&E Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség nemrég nyilvánosságra hozott, az autógyárak között végzett felmérése szerint a BMW csoport csökkentette leginkább a károsanyag-kibocsátását az elmúlt egy évben.

Az összességében 7,3%-os csökkenés messze meghaladja a többi márka által elért értékeket. Az összes autógyártó termékei átlagosan 1,7%-kal bocsátottak ki kevesebb szén-dioxidot az egy évvel korábbi értéknél. A négy év múlva bevezetendő szabályozás szerint a mostaninál 17%-kal lesz kisebb a megengedett károsanyag-kibocsátás maximuma. A bajor gyár kiemelkedő eredménye főként annak köszönhető, hogy a BMW Hatékony Dinamika - az új 7-es BMW novemberi megjelenésétől -már minden modellsorozatban az alapfelszereltség része.

Euro 5

A T&E idén már harmadszor publikálta éves jelentésében az autók károsanyag-kibocsátásáról szóló felmérését. A dokumentum tartalma nagyon aktuális, egyrészt a világszinten magas üzemanyag árak, másrészt az Euro 5 emissziók betartásának közeledő határideje miatt, amelyek a prémium szegmens gyártóit is a szén-dioxid kibocsátásuk csökkentésére ösztönzik.

A brüsszeli központú Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetséget 1989-ben alapították, és jelenleg 23 ország 51 szervezetét tömöríti. A civil szervezet tevékenységének célja elsősorban az Európában működő közlekedési szervezetek összefogása és a környezetvédelmi intézkedések elősegítése.

Az SAM Csoport nemrégiben nyilvánosságra hozott, a Dow Jones Fenntarthatósági Indexek (DSJI) számára készített felmérése szerint az autóipari-szektorban idén már negyedszer a BMW csoport lett a leginkább fenntartható fejlődést felmutató vállalat. A BMW csoport az egyetlen cég, amely a fenntarthatósági indexek 1999-es megalapítása óta minden évben felkerült a listára.

140 gramm alatt

Az egymilliomodik BMW Hatékony Dinamikával szerelt BMW modellt augusztus elején adták át. A luxusautópiacon átlag feletti részesedése ellenére, a BMW csoport egész flottájában 25%-os üzemanyag-fogyasztás csökkenés mérhető 1995 és 2008 vége között.

A BMW csoport ezen kívül átvette a vezető szerepet az Euro 5-ös emissziós rátákat betartó autók gyártásában is: a bajor konszern már huszonnyolc olyan modellt kínál, amelyek megfelelnek az Euro 5-ös szabványnak és 140g/km vagy az alatti alatti szén-dioxid kibocsátást produkálnak. Ezzel a BMW Efficient Dynamics rendszerrel szerelt egymillió jármű az év végéig összesen 150 millió liter üzemanyagot takarít meg és 370.000 tonna szén-dioxidtól kíméli meg a környezetet - 2006-hoz képest.

A modellek között van az 520d is, az egyetlen felső középkategóriás autó, amely teljesíti az Euro 5-ös normát. A 177 lóerős autó mindössze 5.3 litert fogyaszt átlagosan száz kilométerenként, szén-dioxid kibocsátása pedig 140g/km. Sőt, immáron már rendelhető a megújult 330d is, amely az opcionális BMW BluePerformance technológiával elsőként felel meg a 2014-ben bevezetendő Euro 6-os emissziós normának.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo