Megtudjuk, kié a legzöldebb

A KÖVET április 23-án a Kinnarps irodaházában rendezi meg a széndioxid-semleges Zöld Iroda Kiállítást, ahol kihirdetik a Zöld Iroda Verseny győzteseit is.

A két hónapos verseny lezárultával a Zöld Iroda Kiállításon fény derül arra, hogy mely vállalatok nyerik el a 2009 Zöld Irodája címet. A nyerteseknek felajánlott díjakat Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter, a rendezvény fővédnöke adja át. A verseny rendkívül erős mezőnyben, rekordszámú résztvevővel zajlott. Összesen 35 szervezet kapcsolódott be a megmérettetésbe, melynek célja, hogy a szervezetek a rendelkezésükre álló két hónap alatt környezetbarát szempontok szerint fejlesszék irodáikat, növeljék a dolgozók környezettudatosságát, példát mutassanak partnereiknek, beszállítóiknak. A verseny és kiállítás népszerűségét az is jól mutatja, hogy számos szervezet csatlakozott támogatóként a programhoz (pl.: 3M, MÁVCargo, ICO, Ökopack, Dunapack), főtámogatóként a Schneider Electric Zrt.

A díjátadó eseménynek otthont adó Zöld Iroda Kiállítás bővelkedik programokban. Az irodaszer-, irodabútor-, tisztítószer-, különböző technikai berendezéseket gyártó és forgalmazó cégek környezetbarát termékeinek bemutatása mellett folyamatosan zajló szakmai előadások segítenek a látogatóknak a környezetbarát irodai működés rejtelmeit megismerni. A rendezvény arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy zöld szempontok figyelembevételével nem csupán a környezetet kevésbé terhelő irodai működést valósíthatunk meg, de emberbarát munkahelyet is teremthetünk. Valamint az is megfontolandó szempont, hogy zöld irodai működéssel jelentős megtakarításokat érhetünk el. Az idei kiállítás több mint 30 kiállítója az irodai működés szinte minden területét bemutatja: környezetbarát papírt, tisztítószert, bútort forgalmazó cégtől az energiatakarékos irodai készülékek gyártóin keresztül a bioétel futárig széles körben kínálnak zöld megoldásokat. A kiállítói standokon nem csak megtekinthetőek, de kipróbálhatók, vagy megkóstolhatóak is lesznek a bemutatott termékek. Aki pedig elfáradt, kipróbálhatja az irodai masszázs regeneráló hatását.

A Zöld Iroda Kiállítás 2009 és a kiállítói katalógus szén-dioxid semlegesítése a Zero Impact® program keretében valósult meg. A kiállítás lebonyolítása és a Zöld iroda katalógus elkészítése során kibocsátott szén-dioxidot új erdőterületek létrehozásával és azok hosszútávú védelmével kompenzálják. Az ingyenes rendezvényre a szervezők várják mindazon érdeklődőket, intézmények és vállalatok beszerzőit, irodavezetőit, akik szeretnének környezet- és emberbarát munkahelyet kialakítani, és ötleteket keresnek, hogyan lássanak hozzá a megvalósításhoz.

A kiállítás helyszíne és időpontja:

  • 2009. április 23. (csütörtök), 9.00-17.30.,
  • Kinnarps székház, 1133 Budapest, Váci út 92.
  • További információ: www.zoldiroda.hu/

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo