E-mail-botrány: csellel szerzett infókat a klimatológus

A vízügyek nemzetközi hírű szakértője, Peter Gleick, akivel a Piac és Profit februári számában közöltünk exkluzív interjút, a héten bevallotta: e-mailben másnak adta ki magát, hogy hozzáférjen klímaszkeptikusok munkájáról szóló benső, bizalmas információkhoz, melyben az ő munkáját is kritizálták. A botrány megrengetni látszik az eddig feddhetetlen Gleick reputációját.

A nemrég lapunknak is nyilatkozó, 56 éves Gleick a Heartland Institute köreibe furakodott be, melynek fő profilja a klímaváltozás emberi eredetének tagadása. Szerintük ugyanis eltúlzott az a teória, hogy az éghajlatváltozást a civilizációnk által kibocsátott üvegházgázok okozzák.

A tekintélyes Pacific Institute, melynek Gleick elnöke és alapítója, benső vizsgálatot indította az ügyben, miután a San Francisco Chronicle a kirobbant botrány fényében szerdán úgy döntött, nem tart igény Gleick blogára, melyet a szakember a lap online felületére írt (ingyen). A Pacific Institute sajtóközleményben ismerte el a vizsgálat tényét, és hogy az igazgatótanács "szomorú és aggódik" a kialakult helyzet miatt. Gleick a Huffinton Post-on ismerte be tettét, és azt írta, "frusztrációja" miatt megingott erkölcsi ítélete. Ugyanakkor még e beismerésben sem mulasztotta el elmarasztalni ellenfeleit, akik "transzparenciát nélkülöző" szervezetekben, "gyakran névtelenül, busás anyagi támogatással" igyekeznek aláásni a klímaügyet.

Árulkodó jel, hogy Gleick a bejelentése előtti héten már lemondott az Amerikai Geofizikai Unió tudományos etikai bizottságának elnöki tisztjéről.

Szerepjáték

Azt nem tudni, milyen szöveggel csalta ki ellenfeleiből az infókat, de olyan jól ment Gleick-nek a szerepjátszás, hogy sikerült megkaparintania a Heartland finanszírozásának részleteit is, majd névtelenül továbbította ezeket tudóstársainak és az újságíróknak. Így derült ki, hogy a Heartland támogatói között számos multi található - nem meglepő módon energiacégek is. A Heartland elnöke elismerte a közkézre került dokumentumok hitelességét, csak egynek a valóságtartalmát kérdőjelezte meg. Az intézet jogi lépéseket fontolgat. Gleick állítása szerint nem módosította egyik dokumentumot sem.

Déjá vu
Nem ez az első alkalom, hogy a klímavitát bizalmas e-mailek kiszivárogtatása rángatja botrányba. 2010-ben éghajlatkutatókat vádoltak azzal, hogy a klímaváltozás teóriájának védelmében eltúlozták és kozmetikázták adataikat – a University of East Anglia tudósainak vitatott kommunikációjára úgy derült fény, hogy e-mailjeik megheckelték és levelezésük tartalmát elemelték.
Az eltulajdonítókat sosem leplezték le, de a Gleick-nek is szemet szúró Heartland Institute örömmel népszerűsítette annak idején a ”leleplező” e-maileket. Az ENSZ végül felmentette a megvádolt tudósokat szakembereket a vádak alól.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo