Tillának lenne ötlete, mire költsenek a nagy cégek

A Vodafone Alapítvány ötödik születésnapja alkalmából egy elgondolkodtató kiállítással kívánja felhívni a figyelmet a hátrányos helyzetben élők segítésére. A tárlat megnyitóján a nemrég filmrendezőként is debütáló, Till Attila és a népszerű műsorvezető, Krizsó Szilvia is megosztotta gondolatait a társadalmi felelősségvállalás fontosságával kapcsolatban.

"Azt gondolom mi, fizikailag és szellemileg is egészséges emberek már eleve mázlistának mondhatjuk magunkat" - kezdte megnyitó beszédét a hátrányos helyzetűek segítésében elkötelezett Till Attila. "Azonban a megfelelő génállománnyal rendelkező emberek gyakran nem is gondolnak bele, hogy mennyire szerencsések. Van két kezünk, lábunk, hallunk, látunk, minden gond nélkül el tudjuk intézni dolgainkat a hivatalokban, s este saját otthonunkban térünk nyugovóra. Éppen ezért nekünk kell segítenünk a rászorulókon. Általában az emberekben benne van a késztetés, hogy támogassák a hátrányos helyzetben élőket, a nagy cégeknek viszont kutya kötelességük a hasonlóan nemes kezdeményezések mellé állni, hiszen megvan rá a pénzük. Rendkívüli dolognak tartom ezt a kiállítást és örülnék, ha minél többen alaposan szemügyre vennék ezeket az alkotásokat és elgondolkodnának rajtuk."

Galéria, kattintson!

Krizsó Szilvia műsorvezetőként és a Vodafone Alapítvány kuratóriumi tagjaként szinte naponta szembesül a szociális problémákkal. Gyermekkorától kezdve szívén viseli a fogyatékkal élők sorsát, de csak akkor döbbent rá, hogy milyen megtévesztő lehet a viselkedése velük szemben, amikor az alapítvány tagjaként behatóbban is foglalkozni kezdett a témával.

"Régebben, amikor találkoztam egy fogyatékkal élővel, mindig elfordítottam a fejemet, de nem azért mert előítéleteim voltak velük szemben, hanem mert azt gondoltam, nem illik bámulni őket. Persze, aztán szembesültem azzal, hogy a fogyatékos emberek felé pont ez a legrosszabb megnyilvánulási forma, hiszen ők nem tudhatják, miért viselkedünk így, s hihetik, hogy lenézzük őket. Azt gondolom ez az élmény is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy elvállaltam ezt az alapítványi munkát, hiszen így valóban tehetek is ezekért az emberekért." - mondta Krizsó Szilvia.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo