Nem mindenkinek van malaca!

A sertéstenyésztés mély válságára is szerette volna felhívni a figyelmet adományozásával egy gazda. A magas költségek miatt van bajban az ágazat.

Sári György sándorfalvi gazda malacokat adományozott rászorulóknak. Több mint egy évtizede, hogy rendszeresen pénzzel nyújtott támogatást, idén viszont csak így tud segíteni. Tizenkilenc darab ötven és nyolcvan kilogramm közötti súlyú süldőt osztott szét a város piacterén azoknak a családoknak, akiket szociális munkások javasoltak. A gazdálkodó ezzel az akcióval a sertéságazat mély válságára is szerette volna felhívni a figyelmet, jelezve, hogy nem tudja tovább fenntartani állományát a megnövekedett költségek miatt.

Sári György Csongrád megyében két helyen is (Algyőn és Szatymazon) működtet sertéstelepet. A több százmilliós beruházásának megtérülésére a jelen helyzetben esély sincs, hiszen egy kiló sertéshús előállításának önköltsége évek óta több, mint amennyiért átveszik azt a kereskedők. A mostani válságot a megnövekedett energiaárak és a takarmánynak használt gabona magas ára gerjeszti.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo