Napi egymilliót költ a Pannon jótékonyságra

A sport, a környezetvédelem és a kultúra támogatása mellett a cég a saját alkalmazottainak felelősségvállalására is kiemelt figyelmet fordít.

A Pannon éves Vállalati felelősségvállalási jelentése, amely immár a második alkalommal jelent meg, összefoglalja mindazt, amit szerteágazó vállalati felelősségvállalási tevékenysége keretében a Pannon tett és tesz jelenleg is. A cég 2007-ben 365 millió forintot költött társadalmi célokra, beleértve ebbe a sport és a kultúra támogatását, illetve az eszközadományok értéket is. Ezzel a felelős magyarországi nagyvállalatok élmezőnyébe tartozik.

A jelentés átfogó képet nyújt egyebek között arról, amit a Pannon a környezet védelme érdekében tesz. A "Közel a környezethez" nevet viselő programnak nem csupán a dolgozók környezettudatosságának erősítése a része, hanem a termék-promóciók környezeti hatásainak figyelembe vétele és minimálisra csökkentése, valamint a közvélemény tájékoztatása arról, hogy mit is tehetünk saját és globális környezetünk védelme érdekében.

A társadalmi befektetések közül kiemelendő a civil szervezetek, az oktatás, a kultúra és a sport támogatása. A Magyar Nemzeti Galéria, az acb galéria, a Pannon Példakép Alapítvány évi 12 díjazottja, a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat, a nemrégiben az "A" csoportba kerülést kiharcoló férfi jégkorong-válogatott, valamint a női kézilabda-válogatott csupán néhány példa a Pannon által támogatott egyesületek, intézmények széles skálájáról.

A vállalati felelősségvállalás sikeréhez, a mindennapokba való átültetéséhez elengedhetetlen, hogy a cég dolgozói is átvegyék és magukénak vallják ezeket az értékeket. A Pannon ennek érdekében egészséges és biztonságos munkakörnyezetet nyújt, amely segít a munka és a magánélet közötti egyensúly megteremtésében. A kollégák pedig a gyakorlatban is kiveszik a részüket a társadalmi felelősségvállalásból: karitatív csapatépítés keretében két kezük munkájával segítenek arra rászoruló kistelepülések játszótereinek megújulásában.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo