Lakást kapnak a rászorulók

Három év alatt közel 300 millió forint felajánlásával mintegy száz új önkormányzati bérlakás létrehozását támogatta a Holcim Hungária Otthon Alapítvány.

A támogatott projektek közt több egylakásos is akadt, ám túlnyomórészt több lakás együttes kialakítását célzó terv nyerte el a szervezet támogatását. Ennek megfelelően 2005-ben és 2007-ben 36-36, 2006-ban pedig 25 új önkormányzati bérlakás építését, illetve felújítását segítette elő a szervezet, így pl. Nyíregyházán 20, Mezőberényben és Lábatlanon 6-6, Tárnokon 10, Kiskunhalason 8, Kisteleken 5 lakás átadására is sor kerülhetett.

A vissza nem térítendő támogatás maximális értéke - akárcsak az elmúlt években - idén is a bekerülési összeg maximum 50 százaléka lehet, projektenként legfeljebb 2-50 millió forint. További feltétel, hogy a kedvezményezettnek a támogatott projektet a szerződés aláírásától számított két éven belül be kell fejeznie. (A CSR-tevékenysége elismeréseként novemberben két díjat is átvehetett a Holcim.)

Bővülő érdeklődés

"Az Alapítvány tevékenységének létjogosultságát jelzi, hogy míg 2005-ben csak 6 település pályázott 36 lakás kialakítására mintegy 105 millió forint értékben, addig 2007-ben már 34 település 201 otthon létrehozására igényelt összesen 473 millió forintos támogatást." - nyilatkozta Dr. Fegyverneky Sándor, a Holcim Hungária Otthon Alapítvány kuratóriumának elnöke. A hazai bérlakáspiac fejlesztése által az alapítvány olyan rászoruló családoknak akar segítséget nyújtani, melyek önerőből képtelenek maguknak saját lakást venni.

A 2008-as pályázati kiírás napján Herczeg Gyula, Gersekarát polgármestere bejelentette, a tavasszal már beköltözhetnek új otthonaikba azok a rászoruló családok, amelyek a Holcim Hungária Otthon Alapítvány támogatásával jutottak lakáshoz. A település egyébként jól áll a bérlakások száma tekintetében; az összesen 774 lelket számláló településen 21 bérlakás létesült már. Az önkormányzat azért is invesztál a bérlakásépítésbe, mert közintézményeit működtetnie kell, és a "külvilágtól kissé elzárt" településen meg kell tartaniuk a fiatalságot.

A pályázat kiírása és a részletes pályázati feltételek megtekinthetők a www.holcim.hu weboldalon.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo