Külföldiek tanulják a magyar CSR gyakorlatot

A világ 82 országában működő független Superbrands elismert szakértőkből álló bizottsága idén is díjazásra javasolta a márkaépítésben élenjáró vállalkozásokat. A 2008-ban első alkalommal megítélt Business Superbrands hazai közösségének tagjai sorába - építőipari vállalkozások között az elsőként - a Holcim Hungária Zrt. is bekerült.

Az 1995-ben Nagy-Britanniában létrehozott Superbrands magyarországi szervezete idén negyedszer adományozza díját az arra érdemesnek tartott vállalkozások részére. A Superbrands státuszt elnyerő márkák, azon túl, hogy elnyerik a Superbrands Programban való részvételi jogot, kiemelt státuszt élvezhetnek. A szervezet - strukturált kampányaival - ugyanis kihasználja a díjazott márkákra irányuló figyelmet, és a márkaépítés jelentőségére hívja fel a figyelmet.

A Bizottság döntését megerősíti a GfK Piackutató Intézet kutatásai alapján kialakult fogyasztói vélemény is. Az Intézet által kifejlesztett ún. márkapotenciál index (Brand Potential Index) egy speciálisan kialakított kérdőív alapján, háromdimenziós modellben foglalja össze, hogy a fogyasztók milyen racionális és érzelmi értékekkel ruháznak fel egy adott márkát.

Arról, hogy mely márkák használhatják a Superbrands 2008 címet, egy 15 főből álló bizottság dönt. A grémium tagjai a marketing szakma, a média és a tudományos élet képviselői. A márkák kiválasztásának alapja a Magyar Szabadalmi Hivatal PIPACS adatbázisa, amelyben csaknem 95 000 nemzeti védbejegyzés található.

Kiemelt figyelem a társadalmi felelősségvállalásnak

Idén először osztják ki hazánkban a nemzetközi porondon már évek óta sikeresen működő Business Superbrands 2008 díjat, melynek előkelő díjazottjai között szerepel a Holcim Hungária Zrt. A Business Superbrands a B2B márkák legkiválóbbjait állítja fókuszba, melyek az elmúlt időszakban a társadalmi felelősségvállalás terén is megmérettek. Ennek megnyilvánulása az idei év másik újdonsága, a Good CSR 2008 Program, melyben nemzetközi módszertan alapján kiválasztott márkák - köztük a Holcim Hungária Zrt.- vehetnek részt.

"A Holcim márkanév az elmúlt 5 évben erősödött meg igazán Magyarországon. Azon túl, hogy jelentős beruházóként megerősítettük hazai üzleti pozícióinkat, kiemelt figyelmet fordítottunk a vállalati felelősségvállalás aktív gyakorlatára is. A környezetvédelem és a technológiai innováció mellett a helyi közösségépítést is kiemelten fontosnak tartjuk. Komoly energiát fordítottunk a fenntartható építészet hazai meghonosítására is. A díj elsősorban munkatársaink törekvéseinek elismerése" - nyilatkozta Richard Skene elnök-vezérigazgató.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo