Igényeljen skót munkaerőt!

A GRADES program magyar vállalatoknak kínál lehetőséget skót egyetemi hallgatók gyakornoki fogadására a fenntartható fejlődés és CSR területeken.

A "Grades" összesen 30 diák részvételével Magyarországon és Máltán valósul meg. A diákok fenntartható üzleti fejlődés és CSR (Corporate Social Responsibility - Társadalmi Felelősségvállalás) témákban folytatják tanulmányaikat. A program itthoni házigazdája a KÖVET-INEM Hungária.

A program keretében magyar vállalatok - lehetőleg budapesti helyszínnel - jelentkezhetnek skóciai egyetemekről érkező, végzős diákok fogadására, akik bár nem állnak szerződésben a céggel, fizetést sem kapnak, mégis munkatársakként dolgoznak majd a program időtartama alatt.

A GRADES program segítséget kíván nyújtani a vállalatoknak olyan környezetvédelmi és fenntarthatósági témakörökben, feladatokban, ahol a diákok angol anyanyelve valamint a Nyugat-Európában folytatott tanulmányaik egymást erősítve hasznos részei lehetnek a cég mindennapos tevékenységének.

A fogadó cégek előnyei

A fogadó vállalatok gazdagabbak lesznek egy plusz, a nyugati tanulmányait Magyarországon alkalmazó munkaerővel, akinek gyakorlati segítségét többek között az alábbi területen használhatják: 

  • a vállalat negatív környezeti és társadalmi hatásainak felmérése, csökkentésükre programok kidolgozása
  • nemzetközi gyakorlatok megismerése, jó gyakorlatok összegyűjtése
  • asszisztencia nemzetközi pályázatok megírásában, felkutatásában, projekttervek készítésében
  • erőforrások feltérképezése
  • fenntarthatósággal és CSR-ral foglalkozó munkatársaknak az angol szakmai nyelv elsajátítása
  • a témában angol nyelvű képzési anyagok kialakításában való részvétel
  • fenntarthatósággal kapcsolatos célok elérését szolgáló programokban való közreműködés

A fogadó cégek kötelezettségei

  • Szerződéskötés a Forward Scotlanddal, melyben rögzítésre kerülnek a gyakornok fogadásának feltételei. A programban résztvevő diákok a cégektől nem kapnak fizetést.  A fogadó vállalatok mindössze hozzájárulást fizetnek a Forward Scotland részére, ami kb. 100 EUR/hét. A szerződéskötés lebonyolításában a KÖVET segítséget nyújt a fogadó cégnek.
  • Mentor kijelölése, aki felügyeli, segíti, informálja a gyakornokot a program ideje alatt.
  • A fogadó cég a gyakornok megérkezése előtt a Forward Scotlanddal előzetesen egyezteti azon kiemelt projektet/ket, munkafázisokat a megjelölt témákban, melyben a gyakornok várhatóan dolgozni fog.
  • A gyakornoki munka végén, a fogadó vállalat értékelést készít a diák munkájáról (melyet minden fél számára elérhetővé tesz).
  • Bár a gyakornokok nem alkalmazotti státuszban lesznek jelen, ennek ellenére a fogadó cégeknek biztosítaniuk kell az új munkavállalók esetén szokásos képzéseket és felszerelést (pl.: tűz- és munkavédelmi oktatás, technikai eszközök használata stb.).

Két időszakban érkeznek

Egyszerre egy vagy akár több diák fogadása is lehetséges. Az érdeklődő vállalatoknak elküldik a programban résztvevő diákok önéletrajzát, ám igény esetén, akár előzetesen kapcsolatfelvételre, vagy telefonos interjúra is van lehetőség.

Időszakok:

2008. július 8. - október 24. - 7 fő

2009. február 9. - május 29. - 6 fő

Jelentkezési határidő: 2008. júliusi turnusra: 2008. május 15., 2009. februári turnusra: 2008. december 15.

A programban való részvételi szándékot e-mailben kell jelezni az [email protected] címen. További információ Ács Évától kapható, aki az 1/ 473-22-90-es telefonszámon érhető el.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo