"Hihetetlen forró aukciós hangulat, elszánt licitálás"

Több mint hárommillió forint értékben keltek el esélyegyenlőségi szolgáltatások a Civil Licit aukción az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Közel harminc vállalat vezetője licitált tizenöt civil szervezet tizenöt szolgáltatására.

Hihetetlen forró aukciós hangulat, elszánt licitálás - ez az, ami jellemezte a már második alkalommal megrendezésre kerülő Civil Licitet, melyen olyan civil szervezetek által felkínált szolgáltatások kerültek árverésre, melyek az esélyegyenlőség megteremtését segítik elő és a vállalatok számára nyújtanak szakmai segítséget produktív sokszínűségük, CSR szemléletük fejlesztésében. A felkínált szolgáltatásokra közel harminc nagy-, közép- és kisvállalat képviselője licitált.

A licitre kínált szolgáltatásokból összesen tizenkettő talált gazdára a Civil Licit aukción, összesen hárommillió-kilencvenötezer forint értékben. Több olyan szolgáltatás is volt a licit során, ahol a kikiáltási árhoz képest a leütési ár több mint duplájára emelkedett az aktív céges szerepvállalásnak köszönhetően. A legnagyobb értékben a Magyar Vöröskereszt Budapesti Szervezete által felkínált önkéntes program és a Szempont Alapítvány által licitre bocsátott látássérülés nehézségeire fókuszáló érzékenyítő program és tanácsadás kelt el, egyenként négyszáz-húszezer forintért.

Mindezek mellett tréningekre, stratégiai CSR-tanácsadásra, auditra, családbarát munkahely kialakítására és olyan szolgáltatásokra lehetett licitálni, melyek a hatékonyabb vállalati működést, a környezettudatosabb gondolkodást, a belső kommunikáció és a munkatársi környezet és elfogadási hajlandóság javítását hivatottak elősegíteni a társadalmi felelősségvállalás jegyében. A szolgáltatásokra sikeresen licitáltak a Magyar Telekom, a Gibbs Hungary Kft., a Molnár Zrt., az Aviva Életbiztosító Zrt., a Cisco, az Ifua Horváth & Partners Kft., Net '54 Kft. és a MAG Zrt.

Az együttműködés folytatódik

A Civil Licit kezdeményezés kiemelt céljai közé tartozik, hogy a sikeres licitáláson túl a nonprofit és a forprofit szféra képviselői között egy hosszú távú együttműködés és partnerség alakuljon ki, és a civil szervezetek által az uniós programokon keresztül elsajátított és felhalmozott jó gyakorlat, tapasztalat a vállatok működésébe is beépüljön. Az erre való hajlandóságot jól mutatja az is, hogy számos szolgáltatás annyira felkeltette a jelenlévő vállalatvezetők érdeklődését, hogy a liciten kívül további párbeszéd és jövőbeni együttműködés kezdődött el a civil szervezetek és a forprofit képviselői között.

A Civil Licit programsorozat az aukció lezárultával még nem ért véget, hiszen az idén, december 4-én és 5-én egy különleges kétnapos mini filmfesztivállal várnak minden érdeklődőt a szervezők az Uránia Filmszínház Fábri termében, ahol olyan kis- és nagyjátékfilmek, dokumentumfilmek kerülnek vetítésre, melyek vagy témavilágukon, vagy alkotóikon, vagy éppen a bennük szereplő színészeken keresztül mutatják be a széles közönség számára az egyenlő bánásmód megteremtése kapcsán előkerülő problémákat, élethelyzeteket.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo