Felelős csúcsmárkákat népszerűsítenek

A Superbrands díjátadáson bemutatták 2007 csúcsmárkáit, illetve egy kiadványt, ahonnan mindent megtudhatunk róluk.

A világ vezető márkáinak minősítő programja, a ma már 82 országban megjelenő Superbrands program itthon idén először CSR event, azaz a társadalmi felelősségvállalás jegyében zajlott - áll a szerkesztőségünkhöz eljutatott közleményben.

A gála ennek megfelelően a társadalmi értékek közös, személyes, kézzelfogható, hétköznapi megélésének lehetőségét kínálta. A CSR event szervezői ugyanis különös figyelmet fordítottak a helyszín felelős kiválasztására, a nyomtatott anyagok elkészítésének módjára, a környezettudatosság szempontjainak érvényesítésére, a civil partnerek bevonására, a catering, a díszítés, a vendégek mozgatása során felelős szempontok érvényesítésére, valamint egyéb, az esemény jellegéhez kapcsolódó felelős részelemek kidolgozására.

Minden, amit a márkákról tudni kell

A gálán bemutatták a Magyar Superbrands 2007 kiadványt, amely áttekintést ad Magyarország vezető márkáiról. Érdekesség, hogy 2007-ben a multimárkák mellett minden eddiginél több magyar márka is szerepel a kiadványban.

Az idén magazin formátumban és kiemelkedően magas, százezer példányban megjelent kiadvány célja, hogy minél nagyobb fogyasztói körhöz jusson el, megismertetve a közönséget az adott márkák hiteles történetével, hátterével, identitásának lényegével.

A márkatudatosságot terjesztik

A szervezők szerint a Superbrands program legfőbb értéke, hogy a széles közönséget megismertesse a legkiválóbb márkákkal, illetve a márkatudatos fogyasztói döntések jelentőségével. A program alkotói ezért 2007 őszén nagyszabású kampányt indítottak a magyarországi szupermárkák népszerűsítésére. A programot bemutató hírek mellett közterületi eszközökön, a nyomtatott és az online sajtóban, televízióban és rádióban is megjelennek hirdetések.

A csúcsmárkák a program révén lehetőséget kapnak arra, hogy a márkák erejének népszerűsítésében, a márkatudatos fogyasztói döntések megalapozásában és elősegítésében részt vegyenek. A márkák ereje népszerűsítésének eszköze a Superbrands logo használata éppenúgy, mint a kiadványban illetve az idén először hozzáférhető, a GfK Hungária által végzett márkatudatosság vizsgálatban való részvétel.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo