Fegyveres konfliktusoknál segíti a Vöröskeresztet a Holcim

A Nemzetközi Vöröskereszt vállalati támogató csoportjának tagjaként a Holcim, fenntartható fejlődés iránti elkötelezettségével összhangban, a szervezet humanitárius programjait fogja támogatni. A Holcim 2009-ben már támogatott egy Szudánban zajló, tiszta víz biztosítására irányuló programot.

A hosszú távú, hat éves együttműködési szerződést Jakob Kellenberger, a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának elnöke és Markus Akermann, a Holcim Ltd. vezérigazgatója írta alá. "Ez az együttműködés fontos segítséget jelent majd a fegyveres konfliktusok és az erőszak áldozatai szenvedéseinek enyhítésére tett erőfeszítéseinkhez", mondta Kellenberger.

"Humanitárius programokat szeretnénk támogatni a fegyveres harcok áldozatai életének és méltóságának megőrzése érdekében, olyan, háború sújtotta területeken, ahol mind a Holcim, mind pedig a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága jelen van", mondta Akermann.

A két fél minden évben kijelöli, hogy adott időszakban a vállalat mely tevékenységeket támogat. Emellett, a hatéves együttműködés során meg kívánják osztani egymással szakmai tudásukat és tapasztalataikat olyan mindkettejük számára fontos területeken, mint a krízis és kockázatkezelés, a vízellátás és az infrastruktúra-fejlesztés.

Első lépésként a Holcim 2009-ben támogatott egy Szudánban zajló, a tiszta víz biztosítására irányuló programot. A vízhez való hozzájutás biztosítása a hátrányos helyzetben lévő, sebezhető Szudán elmaradott, vidéki részein élő emberek számára 2010-ben is fókuszban marad. Emellett a Holcim támogatni fogja a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága által indított programot, melynek célja, hogy javítsa Kolumbia, összecsapások sújtotta közösségeinek víz- és egészségügyi ellátását.

A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának vállalati támogató csoportját 2005-ben hozták létre: ez jelenleg 10 tagot számlál, akik a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága "Kiemelt partnerei".

Véleményvezér

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.
1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot

1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot 

Minél keletebbre van egy uniós ország, annál kevésbé befogadó.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo