Elfogták a tolvajt, pénzjutalmat kaptak

Eddig csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt súlyosabb baleset a közutakról ellopott, egy-két ezer forintért értékesített vasöntvény fedlapok hiánya miatt. A rendőrség, a lakosság és a Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) szoros együttműködésének köszönhetően kézrekerült a bűnözők egy-egy csoportja. A sikeres akcióban résztvevő rendőröket az FCSM jutalomban részesítette.

A Fővárosi Csatornázási Művekhez érkezett lakossági bejelentések alapján, forró nyomon indult akcióknak köszönhetően, ismét újabb fedlap-tolvajokat fogott el a rendőrség. Az idén már közel 5 millió forintot tett ki azoknak a csatorna-fedlapoknak és víznyelő rácsoknak az értéke, amelyeket Budapest közterületein loptak el. A fémtolvajok által egyenként két-három ezer forintért értékesített vas pótlása meghaladhatja a 70-80 ezer forintot is, ugyanis a gépjárműforgalom során már megkopott fedlapokat a legtöbbször csak úgy lehet pótolni, ha kerettel együtt, kompletten helyezik az úttestbe. Ez éves szinten eddig több tízmillió forintos kárt okozott a társaságnak. (2008-ban meghaladta a 30 milliót.)

Az anyagi kár eltörpül az akár súlyos közlekedési balesetet is előidéző, vészesen tátongó lyukak veszélye mellett. A fedlapok jelentős része ugyanis az úttesten, vagy akár gyalogátkelő közepén helyezkedik el, tehát sötétben az arra közlekedő járókelők könnyen beleeshetnek, az autók elakadhatnak. A Csatornázási Művek központi ügyelete a bejelentéstől számítva átlag egy órán belül ideiglenesen elhárítja a veszélyhelyzetet, de addig is komoly tragédiák történhetnek.

A károkozás és a balesetveszély elleni küzdelemben igen nagy szerepet vállal a rendőrség. A közös munka eredményeképpen sikerült visszaszorítani a fedlap-lopások számát. A Csatornázási Művek időről-időre megjutalmazza azokat a rendőröket, akik a legtöbbet teszik a tolvajok és a csalók kézre kerítéséért.

Az FCSM 2009. szeptember 10-én ismét tizenegy rendőrnek fejezte ki háláját a gyors és sikeres felderítésekért.  A rendőrök pénzjutalmat kaptak.

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo