Egy nap a kutyánkkal!

Május 21-én, szombaton 11 órakor megmozdul a kutyás társadalom. Az immár hagyományosnak nevezhető kutyás futóversenyen idén postás futamot is rendeznek. A Pedigree® Örökbefogadási Program sátránál lehetőség lesz gazditeszt kitöltésére, kutya örökbefogadásra, és egy kötetlen beszélgetésre Hegyi Barbarával, a kampány nagykövetével, de az örökbefogadott kutyák futamának győztesei is itt vehetik majd át díjaikat a színművésznőtől.

A Felelős Állatbarátok Közhasznú Egyesülete (FÁBE) ötödik alkalommal rendezi meg az egészséges életmódot követő kutyatartók és négylábú társaik népszerű futóversenyét. A KutyaFutta célja, hogy egyaránt népszerűsítse az egészséges életmódot és a felelős állattartást. Idén ezek mellett, a kutyás sportokra és a gazdátlan állatok örökbefogadásának lehetőségeire is szeretnék felhívni a figyelmet.

A verseny érdekessége a postás futam, amelyben a postások egyenruhájukban vesznek részt, saját kedvenceikkel, bizonyítván, hogy a postások és a kutyák között a kapcsolat harmonikus is tud lenni.

Idén először lesz Pedigree® Örökbefogadó Nap a Kutyafuttán, ahol a kampány idei nyertes menhelyeinek vezetői örökbe fogadható kutyusokkal, hasznos információkkal várják a kutyabarátokat és gazdijelölteket. A Pedigree® Örökbefogadási Program sátránál sok színes családi program várja a résztvevőket. Lesz gyermek arcfestés, karikaturista - aki „Olyan a kutya, mint a gazdája?" mottóval készít majd képet a kutyákról és gazdáikról -, és profi fotós is, hogy egy emlékezetes képet készítsen a kutya-gazdi párosokról. A sátornál 12 órától a kampány nagykövetével, Hegyi Barbara színművésznővel is lehetőség lesz személyes találkozóra és beszélgetésre, miután a művésznő átadta az idei örökbefogadott kutyák futamának győzteseinek járó díjakat.

Talán kevesen gondolnák, de kedvenceinket is utolérték a gazdikra jellemző a civilizációs betegségek. A mozgásszegény életmódból és a túletetésből adódó problémák házi kedvenceinken jól követhetők. A kutyák közel 50% túlsúlyos vagy elhízott. Embereknél a legfrissebb felmérések szerint ez az arány a 60 %. A túlsúlyos embereknél a szívbetegség kétszer gyakoribb, mint a normál testsúlyúaknál, míg az elhízottaknál már háromszoros a kockázati tényező és ugyanez kutyáinknál is megfigyelhető. Az elhízás mozgásszervi elváltozásokhoz, izületi gyulladáshoz, anyagcsere betegségekhez, különböző bőrgyógyászati és légzőszervi problémákhoz, valamint cukorbetegség kialakuláshoz vezethet, ezáltal megrövidítheti az életet! A KutyaFuttával egy lehetséges irányt szeretnének mutatni a gazdáknak.

Vigyázz! Kész! Rajt! - Programok a Kutyafuttán

Május 21-én 11 órakor rajtol a futam a Városligetben. A helyszínen 9 órától várják a nevezéseket a rajt/cél helyszínén (Olof Palme és Washington György sétány kereszteződése). A részvétel ingyenes! Előnevezési lehetőség és további részletek a versenyről a www.kutyafutta.hu honlapon.

A versenyen profi és amatőr futam is indul. Az amatőrök között külön kategóriában indítják az örökbefogadott kutyával indulókat és a postásokat. A célnál a gazdákat humán orvosi tanácsadás (BMI meghatározás, vérnyomás- és vércukormérés, táplálkozási- és életmód tanácsadás), a kutyákat pedig állatorvosok várják, akik általános egészségügyi, valamint táplálással, életmóddal kapcsolatos szaktanácsadást nyújtanak. A 9-13 óráig tartó programok közt szerepel a Vigyél Haza Alapítvány sétáltató napja is, amelynek keretében lehetőség nyílik az Illatos úti Ebrendészeti Telepről örökbefogadható kutyák sétáltatására. A programot színesítik többek között egy kutyabemutató és kutyás sporteszközök bemutatója is. A Pedigree® Örökbefogadási Program sátránál 10-12 óráig meg lehet ismerni az idei nyertes partnermenhelyeket, akik 2-2 millió forintos támogatást kapnak a kampány keretében, valamint a futam előtt és alatt gyermekarcfestés, karikaturista és kutyás fotózás is lesz a helyszínen. 12 órától Hegyi Barbara színművésznő, a kampány nagykövete adja át az örökbefogadott kutyák futamának győzteseinek járó díjakat, utána kötetlen beszélgetésre és közös fotózásra is lehetőség lesz a művésznővel.

A Kutyafutta minden indulójának és kedvencének garantált nyeremény jár! A fődíjat az összes induló között sorsolják ki, ami egy hosszú hétvége a Fenyőharaszt Kastélyszálló jóvoltából. A postás futam győztese pedig 3 napot pihenhet kedvencével együtt a Szidónia Kastélyszállóban.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo