CSR Piac - Jelentkezés április 1-jéig!

A KÖVET Egyesület 2011. június 2-án, Magyarország EU-elnöksége hivatalos kísérőrendezvényeként második alkalommal rendezi meg a félév legjelentősebbnek ígérkező hazai CSR rendezvényét. A Piac lehetőséget ad a vállalatoknak arra, hogy társadalmi felelősségvállalás terén elért eredményeiket interaktív szakmai kiállítás keretében mutassák be, amit neves hazai és külföldi előadók előadásai, szakmai workshopok és kerekasztal-beszélgetések színesítenek. A rendezvény fővédnöke 2011-ben Dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, aki személyében is elkötelezett a CSR iránt.

Az Önkéntesség Európai Évéhez kapcsolódóan a 2011-es kiállításon a vállalati önkéntesség területén tevékenykedő civil szervezetek is bemutatkozási lehetőséget kapnak.

A rendezvényen bemutatott társadalmi és környezeti problémákra kínált CSR megoldásokat a kiállítás helyszínén kiadvány - CSR Piac katalógus - formájában is megkapják a résztvevők, valamint a CSR Piac honlapján kereshető adatbázis formájában bárki számára elérhetőek lesznek.

Ki és hogyan jelenhet meg a CSR Piacon?

Hazai vállalatok, intézmények pályázati úton juthatnak kiállítási lehetőséghez. A pályázati űrlap letölthető a www.csrpiac.hu oldalról. Pályázni két kategóriában lehet: CSR Intézkedések és Valóban Felelős Vállalat. A pályázati anyagokat a KÖVET által felkért szakértő zsűri bírálja el.

Meghosszabbított pályázati határidő: 2011. április 1.

Díjak

A zsűri a legkiválóbb intézkedéseket két fődíjjal és négy különdíjjal jutalmazza, valamint a kiállításra látogatók szavazatai alapján Közönségdíj is átadásra kerül az ünnepélyes díjátadón.

Fődíjak:

  • „2011 Valóban Felelős Vállalata" és „2011 Legkiválóbb CSR Megoldása" Díj

Különdíjak:

  • KKV Különdíj,
  • Környezetvédelem terén
    • „Környezettudatos Vállalatirányítás" és „Nemzetközi Együttműködés" Különdíj
  • Önkéntesség Különdíj.

Részvételi díj

A pályázaton való indulásnak külön részvételi díja nincs. A pályázat benyújtásával ugyanakkor a pályázók vállalják, hogy amennyiben a zsűri a megoldásukat a CSR Piacon bemutatandók közé választja, akkor kiállítóként részt vesznek a rendezvényen, és kiállítási díjat fizetnek.

A kiállítási díj tartalmazza: kiállítási stand; 3 fő részvétele teljes ellátással a rendezvényen; a pályázati anyag megjelenése a nyomtatott katalógusban (tördeléssel és grafikai munkával együtt) és az online CSR adatbázisban; igény szerint vállalatonként maximálisan 10 példány a katalógusból.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo