CSR Piac 2015: a felelős vállalatok seregszemléje

A KÖVET Egyesület a Fenntartható Gazdálkodásért és az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. közösen szervezte idén a CSR Piac kiállítást, amelynek fókusztémája a felelős foglalkoztatás volt. A rendezvény fővédnökségét Dr. Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára vállalta el. Az egész napos szakmai rendezvényt június 4-én tartották a Lurdy Konferencia- és Rendezvényközpontban.

Kép: Pixabay

2009, 2011 és 2013 után immár negyedik alkalommal nyílt CSR Piac Budapesten. Az idén 33 kiállító pályázott a megjelenési lehetőségre: a kiállítók között néhány fős kkv, az ország legnagyobb vállalatai közül nem egy, valamint – nagy örömünkre – a közszféra is képviseltette magát. A hagyományoknak megfelelően a szervezők ezúttal is lehetővé tették összesen hat civil szervezetnek, hogy ingyen bemutatkozhassanak a piac látogatóinak. A CSR Piac fókusztémájának, a felelős foglalkoztatásnak megfelelően olyan civileket hívtak meg, amelyek a maguk eszközeivel segítik a vállalatokat abban, hogy minél felelősebb foglalkoztatóvá váljanak. Az egész napos kiállítást a felelős foglalkoztatás kérdéseit taglaló szakmai műhelymunka és civil kerekasztal-beszélgetés is színesítette.

A fókuszban lévő témakörnek különös aktualitást adott, hogy Magyarország Kormánya a közelmúltban fogadta el a Nemzeti CSR Cselekvési Tervet, amelyben kiemelt hangsúly helyeződik a foglalkoztatásra, azon belül is a felelős foglalkoztatásra, valamint a kis- és középvállalkozások e téren betöltött szerepének növelésére. Mindezzel összhangban a CSR Piac eddig megszokott kategóriái mellett a szervezők 2015-ben kiemelten kezelték a munkavállalókra vonatkozó felelős programokat.

A kiállítást egy pályázati folyamat előzte meg: nagy- és kisvállalatok, intézmények egyaránt pályázhattak két évnél nem régebbi CSR- és felelős foglalkoztatási intézkedéseikkel. Az idén is lehetett pályázatot benyújtani a Valóban Felelős Vállalat (VFV) kategóriában. (Bővebben lásd a „Háttéranyag” 3. pontját.)

A pályázatokat április elején háromtagú szakmai zsűri bírálta el. A KÖVET Egyesület, a Nemzetgazdasági Minisztérium és az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. egy-egy szakembere 33 vállalat és intézmény 48 intézkedését, és 4 Valóban Felelős Vállalat-pályázatot talált kiállításra érdemesnek. „A korábbi három piachoz hasonlóan erős mezőny mind a CSR intézkedéseket, mind a felelős foglalkoztatás kategóriát jellemezte. Ami idén külön öröm, az a társadalmi vállalkozások megjelenése a mezőnyben, és négy példamutató VFV díj-aspiráns” - foglalta össze a zsűri véleményét Dr. Tóth Gergely a KÖVET Egyesület főtitkára, a zsűri elnöke.

A kiállításon öt díjat adtak át, a díjak és a díjazottak:

  • A 2015 Legkiválóbb CSR Megoldása díjat a DENSO Gyártó Magyarország Kft. „KÉPES - Közösségi értékteremtés Székesfehérváron” című programnak ítélte oda a zsűri. A Közösségi Értékteremtő Program Együtt Székesfehérvárért (KÉPES) – célja, hogy segítse a helyi közösség mindennapjait, támogassa a jövő nemzedékek fejlődését. A választás a székesfehérvári önkormányzati fenntartású óvodák vizesblokkjainak felújítására esett. A program három éve alatt összesen 8 óvoda 43 vizesblokkja szépült, illetve szépül meg. A teljes program egyedülálló partnerségre épül: a kezdeményezések 21 vállalati partner, a székesfehérvári Önkormányzat, illetve 8 részt vevő óvoda vezetői és szülői munkaközösségei összefogásában valósulnak meg.
  • A 2015 Valóban Felelős Vállalata díjat a Katica Tanya Élményközpont kapta. A Kaposvár melletti Katica Tanya, mint turisztikai szolgáltató célja, hogy urbanizálódó, fogyasztásorientált világunk polgárait visszacsábítsák a természetbe, hogy érezzék a fű selymességét, hallják a madarak hangját és aktívan töltsék szabadidejüket. Missziójuk, hogy a hozzá érkező látogatók ökológiai lábnyoma kisebb legyen, mint ha otthon maradtak vagy máshova mentek volna.
  • a Legkiválóbb Felelős Foglalkozatási Megoldás díjat a Nestlé Hungária Kft. a „Nestlé a Fiatalok Foglalkoztatásáért” című programja érdemelte ki.. A program az üzleti szektoron, a kormányzaton és az oktatáson átívelő összefogás, annak érdekében, hogy a fiatalok a megfelelő tudással és készségekkel felvértezve vágjanak neki a munka világának, és így hozzájáruljanak a magyar gazdaság versenyképességéhez és növekedéséhez. A program négy lépcsőből áll: 1) a munka világára való felkészítés; 2) valós munkatapasztalat szerzése; 3) 30 év alattiak munkavállalásának támogatása; 4) összefogás a Fiatalok Foglalkoztatásáért partnerprogram keretében. Már a kezdeményezés első évében több mint 200 állást és 122 gyakornoki pozíciót biztosítottak Magyarországon.
  • a Társadalmi Vállalkozás Különdíjat a Nézz Más Szemmel Nonprofit Közhasznú Kft. kapta. A cég alapvetően rehabilitációs szemléletmódjára, a társadalmi felelősségvállalás gondolatára, valamint a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására hívja fel a társadalom figyelmét. Céljuk a megváltozott munkaképességű munkatársak képességeinek kibontakoztatása mellett magas szintű szolgáltatásokat tudjanak nyújtani vendégeik számára.

A Közönségdíjat a CSR Piac látogatók szavazatai alapján a Grundfos Magyarország Gyártó Kft. „A megváltozott helyzet csak rugalmasság kérdése” intézkedése kapta. A Grundfos a világ vezető szivattyúgyártójaként alapítása óta elkötelezett a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása iránt, a magyarországi gyáregységekben már 2001 óta rehabilitációs részleg működik, ahol jelenleg több mint száz munkatársat alkalmaznak, elsősorban gyártósori operátorként. A Grundfos rugalmas hozzáállással, a tehetséges megváltozott munkaképességű dolgozók számára belső fejlődési- és karrierlehetőségekkel igyekszik motiválni a munkavállalókat, és törekszik a nyílt munkaerő-piaci rehabilitációs foglalkoztatásának népszerűsítésére.

Véleményvezér

Illegális nádvágásokkal épül az új NER villa a Balaton partján

Illegális nádvágásokkal épül az új NER villa a Balaton partján 

Szépen gazdagodnak a NER vitézek.
Gazdasági fellendülést hoztak Lengyelországnak az Ukrajnából érkezett menekültek

Gazdasági fellendülést hoztak Lengyelországnak az Ukrajnából érkezett menekültek 

A lengyelek hírét sem hallották az ukrán maffiának.
Lábon lőtte magát Rogán kommunikációs stábja

Lábon lőtte magát Rogán kommunikációs stábja 

Okosabbak maradtak volna, ha csendben maradnak.
Kihalt vasútállomást talált Hadházy Ákos

Kihalt vasútállomást talált Hadházy Ákos 

Kísértetvasútállomás Csisztapusztán.
Az ukránok újra bevetették csodafegyverüket

Az ukránok újra bevetették csodafegyverüket 

Immár sehol nincsenek biztonságban az orosz katonák és hadi eszközök.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo