A Béres Alapítvány ismét segít

A daganatos betegek megsegítésére a Béres Alapítvány a hagyományos évenkénti jótékonysági estjét az idén Budapesten, május 14-én rendezi meg. A Pesti Magyar Színházban felhangzó koncert teljes bevételével az Országos Onkológiai Intézetet támogatja az Alapítvány. Az ünnepi koncertet Liszt Ferenc emlékének ajánlják. Az est kuriozitása, hogy a Tavaszi Fesztiválon felhangzó ősbemutatót követően itt csendül fel először Dubrovay László, világhírű kortárs zeneszerzőnk, Liszt Ferenc születésének 200. évfordulójára írt remekműve, a III. zongoraverseny. Az Óbudai Danubia Zenekart Héja Domonkos vezényli, zongorán közreműködik: Fülei Balázs. Az est fővédnökei: Mádl Dalma és Schmittné Makray Katalin.

„Fiam, ha segítséget kérnek tőled, és te tudsz segíteni, azt megtenni kötelességed."
(Béres József édesanyjának intelme)

A Béres Alapítvány 2002-ben hirdette meg a Béres a daganatos betegekért programját, melynek célja a súlyos betegségben szenvedő embertársaink támogatása lett. Ennek keretén belül szervezi meg évről-évre a jótékonysági koncertjeit. A május 14-én megrendezésre kerülő jótékonysági koncert teljes bevételével az Országos Onkológiai Intézetet támogatják. A befolyt összegből olyan speciális ágyakat vásárolnak, melyek a nagy fájdalmakat viselni kényszerülő betegek szenvedésén képesek könnyíteni.

„Az elmúlt évek tapasztalatai és kézzel fogható eredményei arra sarkallnak bennünket, hogy a megkezdett úton haladjunk tovább. A segítségnyújtás kötelező parancsa volt az, amit annak idején a Béres Csepp atyja édesanyjától útravalónak kapott az élethez. Ennek szellemében munkálkodik a Béres Alapítvány is a megalakulása óta, s ennek szellemében kérjük mi is mások támogatását ahhoz, hogy a magunk erejét és lehetőségét túllépve, az összefogás erejével többet tehessünk - mondta Béres Klára, a Béres Alapítvány elnöke, az Országos Onkológiai Intézetben tartott sajtótájékoztatón.

Az Országos Onkológiai Intézet részéről Kásler Miklós, az Intézet főigazgató főorvosa és Láng István, osztályvezető főorvos mondott köszönetet a Béres Alapítványnak a támogatásért.

A Jótékonysági estre jegyek egységesen 10 000 forintos áron kaphatók a Pesti Magyar Színház jegypénztárában. (Budapest, Erzsébet krt. 1.) További információ: http://www.beres.hu/

Pénzadományt a Béres Alapítvány számlaszámára várunk: OTP 11703006-20056326
Kérjük, Ön is segítsen!

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo