60 ezer eurós társadalmi célú pályázatot indítanak

Társadalmi célú pályázatot indít el Magyarországon az UniCredit Alapítvány „Szociális innováció: gazdasági lehetőségek hátrányos helyzetű helyi közösségek számára” elnevezéssel.

Kép: SXC

A felhívás azokat a nonprofit alapítványokat és szervezeteket (NGO-k), illetve társadalmi egyesületeket célozza meg, melyek nem közvetlen pénzügyi támogatást biztosítanak magánszemélyek és szervezetek részére, hanem a projektjeikkel olyan embereket és családokat támogatnak, akik a saját munkájuk és tevékenységük révén szeretnének javítani életkörülményeiken. A támogatás végösszege a 60 ezer euró.

Az alapítvány az innovatív szociális tevékenységek támogatása révén a társadalmi kirekesztettség és a szegénység csökkenését, illetve a hátrányos helyzetű emberek életkörülményeinek fejlesztését kívánja elősegíteni. A három legjobbnak ítélt projekt összesen 54 ezer euró támogatásban részesül. A kezdeményezés részeként a magyarországi UniCredit Bank munkavállalói is szavazhatnak az általuk legjobbnak ítélt projektekre. A szavazatok alapján összesen további 6000 euró összegű támogatást kaphatnak a nyertes szervezetek.

A pályázatok benyújtási határideje 2013. november 6. A javasolt projekt fenntarthatósága szempontjából legjobbnak ítélt három pályázatot ötfős zsűri választja ki, mely független szakértőből, a szociális tevékenység iránt elkötelezett tévés személyiségből, illetve banki és alapítványi képviselőkből áll. A zsűri tagjai: Guido Munzi, európai és ázsiai programvezető, UniCredit Alapítvány; Sipos József ügyvezető igazgató és Kulpinski Dániel üzemitanács-képviselő, UniCredit Bank Hungary; Horváth Anna, a NESsT Magyarország  ügyvezető igazgatója, valamint Azurák Csaba műsorvezető (TV2).

A részletes pályázati kiírás itt olvasható!

 

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo