Kétoldalú kapcsolatok

 

A Cseh Köztársaság geopolitikai és regionális helyzete, magyarországi történelmi kötődése, valamint 10,4 millió fős piaca miatt fontos partnerünk. Hazánk kereskedelmi partnereinek sorában Csehország évek óta az exportban a 11–13., a behozatalban a 10–11. helyet foglalja el. A kereskedelmi forgalom volumene 2000-ben meghaladta az 1,1 milliárd dollárt (a kivitel 465,2 millió, a behozatal 646,2 millió USD volt); az export értéke 25,8, az importé 22 százalékkal haladta meg az előző évit. Tavaly megfordult viszont a magyar hiány csökkenésének évek óta tartó folyamata (az 1996-os 196,7 millió dollár 1999-re 159,6 millió dollárra mérséklődött), a 2000. évi deficit elérte a 181 millió dollárt. A kereskedelemben a feldolgozott termékek, valamint a gépek, gépi berendezések aránya a meghatározó; de ezek részesedése a cseh termékskálán belül jelentősebb.
A befektetések alapvetően a kereskedelmi és a szolgáltatói szférát érintik. A magyar tőkeexport célországai között 2000-ben Csehország a harmadik helyen állt 46,7 millió euróval. (Az első, a Mol nagy volumenű tőkekihelyezésének köszönhetően, Szlovákia 299,9 millió, második Dánia 136 millió, Németország a negyedik 44,7 millió euróval.)
A kétoldalú kapcsolatok dinamikus bővülésében szerepet játszik a vállalkozói szféra kölcsönösen növekvő érdeklődése, az új szabályok (például tendereztetés) elsajátítása, a kapcsolatok erősödését pedig a CEFTA keretében kötött megállapodások is elősegítették; eddig mindkét fél végrehajtotta a szervezet által előirányzott kétoldalú kereskedelemliberalizációs célkitűzéseket. (CEFTA – Közép-európai Szabadkereskedelmi Megállapodás, a részt vevő országok: Bulgária, Cseh-, Magyar- és Lengyelország, Románia, Szlovákia és Szlovénia.) Jelenleg az agrárkereskedelem további liberalizálása van napirenden.
(Forrás: www.gm.hu; www.mfa.gov.hu)

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo