Vida Józsefék beszálltak a Mészáros Lőrinc alapította játékosügynöki cégbe

Vidáék be-, Mészárosék pedig kiszálltak az idén februárban felcsúti akadémistával közösen alapított játékosügynöki cégből.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Egészen meglepő fordulatról árulkodik a BePro Career Agency Kft. nyilvánosan elérhető cégkivonata. Az egyéb sporttevékenységet fő tevékenységként jegyző társaság tulajdonosi körében történt változás, és bár önmagában a kisebbségi tulajdonos lecserélődésének nem feltétlenül lenne nagy hírértéke, ám a tranzakcióban részvevő személyek miatt kifejezetten érdekes a történet.

Mint arról az mfor.hu elsőként beszámolt, a BePro Career Agency-t 2019. februárjában alapították és márciusban jegyezték be a kötelező legkisebb, 3 millió forintos jegyzett tőkével. A cég többségi tulajdonosa Papp Bence lett, aki a Puskás Akadémia növendéke, a Testnevelési Egyetem pedig egyszer az Év Fiatal Sportolójává választotta. Ezt követően 2013-ban tért vissza a Puskás Akadémiára egy saját elképzeléssel, melynek keretén belül "a tudatos karrierépítésben rejlő lehetőségekre, a hozzátartozó módszerekre, valamint a fejlődés esetleges buktatóira szeretné felhívni a fiatalok figyelmét, továbbá arra, hogy miként viseljék el a kudarcokat és hogy éljék meg a sikereket".

Kép: Fotolia

A másik, kisebbségi tulajdonos a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Beruházás-szervező Zrt. volt. Ez a tulajdonosi struktúra egészen 2019. április 18-ig tartotta magát. Ekkor a Talentis Group helyét a Magyar Takarék Befektetési és Vagyongazdálkodási Zrt. (MATAK) vette át. Ez a társaság az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank fő tulajdonosa, háromtagú igazgatóságában Vida József, az MTB elnök-vezérigazgatója szerepelt - úgyis mint a MATAK egyik tulajdonosa -, s az ötfős felügyelőbizottságában is találhatók takarékos alkalmazottak, például Egerszegi Ádám, az MTB alelnöke, vezérigazgató-helyettese, valamint Sebestyén István, a Fókusz Takarék ügyvezető igazgatója.

Vidáék megjelenése a játékosügynöki tevékenységet végző cégben mindenképp meglepetés. Egyrészt azért, mert eddig Vida József érdekeltségei között nem volt a sport területén tevékenykedő társaság. Másrészt bár meccsekre ki szokott látogatni, a focival kapcsolatban meglehetősen kritikus véleménye van. A Piac & Profitnak adott interjújában elmondta:

"(...) nem látja, hogy a labdarúgóink megszakadnának a győzelemért. Ő szégyenében a teljesítmény láttán és a hétköznapi körítések után elsüllyedt volna a Fradi focistái helyében, ahogyan kikaptak itthon a Di

namo Zagreb ellen a BL-selejtezőben. Valahogy hiányzik a focistákból a szerénység".

Talán az ügynöki tevékenységgel is foglalkozó cégben való megjelenésükkel ezen a sportolói mentalitáson is szeretnének változtatni. Mint az egy rövid internetes keresés után kiderült, a BePro-nak már több játékossal is élő szerződése van - igaz, nagyágyúk nincsenek az ügyfelek között.

A Transfermarkt összesítése szerint jelenleg 8 játékossal van szerződésük, 6 magyarral, 1 magyar-román kettős állampolgárral, illetve egy mongol játékossal. A játékosok egyik fele a Puskás FC, másik fele pedig az NBII-ben szereplő Aqvital FC Csákvár színeiben játszik jelenleg. Legértékesebb játékos közöttük a 19 éves védekező középpályás, Bokros Szilárd, akinek 2021-ig a felcsúti csapattal van élő szerződése. Értéke a Transfermarkt szerint 150 ezer euró, vagyis mintegy 49,6 millió forint.

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo