Új vezérhelyettessel a piacvezető helyért

Februártól új vezetéssel erősíti az Mmd magyar irodáját, mely hazai és multinacionális vállalatokból álló ügyfélbázisával Magyarország egyik legnagyobb, értéknövelt szolgáltatásokat nyújtó kommunikációs és public affairs ügynöksége.

A 18 országban jelen lévő cégcsoport hazai leányvállalatának vezetését a közép-európai regionális igazgatói tisztséget is betöltő Ian Herbison veszi át, míg helyettesének Kertész  Pétert nevezték ki, aki új pozíciója mellett továbbra is ellátja a vállalati kommunikációs tanácsadói csoport vezetését.

Herbison majd egy évtizeddel ezelőtt szegődött az Mmd budapesti irodájához. Pályafutása során vezette már az Mmd horvát, szerb, román, bolgár és lengyel irodáját is. Egyetemi tanulmányait a Közép-Európai Egyetemen (CEU) folytatta; a vállalati kommunikációs és public affairs szakember jelenleg is számos európai és globális kampány tanácsadója.

Kertész Péter 5 éve csatlakozott az Mmd-hez. Ezt megelőzően a Microsoft Magyarország PR menedzsereként, illetve a Sanoma Budapest jogelődjeinél (VNU Budapest, VICO) lapmenedzserként dolgozott. 2 éve vette át az Mmd vállalati kommunikációs szakértői csoportjának irányítását, amelyet azóta is vezet és dinamikusan fejleszt. Iparágvezető cégek kommunikációs kampányait irányítja; ügyfelei közé tartozik többek között a General Electric, a BASF, a Holcim Hungária és a Wildhorse Energy Hungary.

"Nagy esély kínálkozik arra, hogy az Mmd abszolút piacvezetővé váljon a hazai PR és public affairs szolgáltatásokat nyújtó cégek piacán. Jelentős változásokon esett át cégünk az elmúlt időszakban. Elég csak azt említeni, hogy a világ egyik vezető kommunikációs tanácsadó csoportja, a Huntsworth Group 2006 végén felvásárolta az Mmd Csoportot. Márkanevünk megtartása mellett azóta is dinamikusan terjeszkedünk tovább Közép-Kelet-Európában, a FÁK területén és a balti államokban"- nyilatkozta Herbison.

"Az Mmd magyar irodája fennállásának 13 éve alatt minden évben erős növekedést mutatott. Egy évtizeddel ezelőtt még kevesebb mint 10 fővel kezdte meg működését a cégünk, ma tanácsadóink száma eléri a harmincat, mellyel az egyik legnagyobb létszámú kommunikációs tanácsadó ügynökség vagyunk. Jelentős létszámbővítést is tervezünk a közeljövőben, melyet ügyfeleink számának dinamikus növekedése indokol. Célunk az, hogy a piac meghatározó szereplője maradjunk, s megerősítsük élvonalbeli pozíciónkat a stratégiai kommunikációs tanácsadás, valamint a vállalati kommunikációs és public affairs szolgáltatások területén" - tette hozzá Herbison.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo