Oktatóbázis épült Tatabányán

Az európai országok épületgépész tervezőinek képzésére épített oktatóközpontot tatabányai gyárában a szivattyúkat gyártó Grundfos - mondta a dán cég regionális kereskedelmi leányvállalatának ügyvezetője.

"A gyártó üzemhez csatlakozó központban a tervek szerint évente közel száz alkalommal tartanak többnapos továbbképzést húsz-harminc fős csoportok számára" - tette hozzá Jánvári József. Az ezer négyzetméteres oktatóbázison a legkorszerűbb eszközökkel, többek között háromdimenziós kivetítőkkel ismertetik meg az épületgépész tervezőket és kivitelezőket a Grundfos termékeivel, a résztvevők az üzemben a gyártást is megismerhetik. A képzőközpontban a mérnökkamara által akkreditált tanfolyamokat is tartanak, ahol a tervezők összegyűjthetik a minősítésekhez szükséges kreditpontokat.

A Gundfos 2000-ben építette fel első, majd második szivattyúgyárát Tatabányán, a két üzemben 1.400 dolgozót foglalkoztatnak. Árbevételük 2006-ban  negyvenmilliárd forintot ért el, a 48 százalékos növekedés 15 százalékkal meghaladta a vállalat előzetes terveit. (A KSH szerint csak az árak nőttek (szolídan) az építőiparban, a termelés, a megrendelés azonban szokatlan mértékben visszaesett.)

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo