Nagyon tetszik a kínaiaknak a magyar találmány

A Közép-kelet Európai régióból egyedüli résztvevőként, a Budafilter 94 Kft. vett részt nemrégiben a Kínai Kereskedelmi és Gazdasági Minisztérium Befektetés Fejlesztési Hivatala által, a megújuló energiaforrások és a CO2 megtakarítást eredményező rendszerek kínai elterjesztését ösztönző pekingi szakmai fórumon.

Kína tavaly 8 százalékkal növelte széndioxid kibocsátását és ezzel, a világ legnagyobb CO2 kibocsátó országává vált, ahol immár minden lakosra 5,1 tonna / év CO2 kibocsátás jut. A kontinens méretű ország környezetvédelmi hatóságai, szakemberei és befektetői ezért is fogadták érdeklődéssel a Budafilter 94 Kft. világszabadalma, a THERMO PRESS elektromos PET palackzsugorító készülék valamint inverz begyűjtési- és feldolgozási rendszer pekingi bemutatását.

A THERMO PRESS palackzsugorító készülék alkalmazásával a PET palackok eredeti térfogatuk mindössze 1/12-ed részére zsugoríthatók össze, így a szállításuk és kezelésük során keletkező CO2 mennyiség akár 50%-kal is csökkenthető. A fórumon összesen hat projekt, köztük a magyar THERMO PRESS rendszer került bemutatásra és a gyártó számára bizakodásra adhat okot, hogy annak kínai elterjesztéséről az E-Planet Kockázati Tőkebefektető Társaság, a Google portál befektetője kezdeményezett tárgyalásokat a Budafilter 94. Kft-vel.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo