Mcdolnald's: húsz év számokban

Idén érte el a második X-et a gyorsétterem Magyarországon, amely tavaly minden korábbi rekordot megdöntött. 77 millió vendég, 34,6 milliárdos forgalom.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az első éttermet még 1988-ban nyitotta meg a Mcdolnald's a fővárosi Régiposta utcában, akkor kilenc termékkel várták a vendégeket - közölte a témában tartott sajtótájékoztatón Radek Janalík, a Mcdolnald's Magyarországi Étterem Hálózat Kft. ügyvezető igazgatója. Az azóta eltelt időszakban összesen 95 éttermet nyitottak az országban - a legnagyobb növekedés 1995 és 1998 között volt - és tavaly sikerült elérni, hogy az ország minden megyéjében legyen egy Mcdolnald's.

Nemcsak az éttermek, hanem a termékek száma is nőt az elmúlt időszakban, hiszen mára már mintegy 45 féle étel, ital közül választhatunk. Természetesen az árak is nőttek: '88-ban még 43 forintba került a BigMac, 25 forintba a hamburger és nagy adag sült krumpli. Bár az áremelkedés elengedhetetlen volt, az inflációhoz képest így is 50 százalékkal kisebb mértékben növelték az árakat - közölte ezzel kapcsolatban Radek Janalík.

Dinamikus növekvő forgalom és vendégszám

Az éttermek számának növelésével a forgalom is nőtt: amíg a kezdeti évben százmilliós forgalmat bonyolítottak, addig tavaly már 34,6 milliárdot költött a mintegy 77 millió vendég. Ennek megfelelően a legnépszerűbb terméknek számító sajtburgerből 40 milliót adtak el tavaly, ugyanannyit, ahány adag sült krumplit, de a BigMac-ből is ötmillió fogyott. Az ügyvezető igazgató elmondása szerint a sajtburgerek sikerét az úgynevezett "párszázas" akció hozta meg: 2002-ben vezették be, azóta megháromszorozódott az eladás.

Ugyancsak népszerűek lettek a McCafék, illetve a reggeli menükínálatokat is sokan keresik - állította Radek Janalík. A kávézók forgalma dinamikusan nőtt, a tavalyi árbevétel meghaladta az 570 millió forintot, látogatóinak száma, pedig elérte a 2,2 milliót. A reggelik népszerűségét pedig az mutatja, hogy minden tizedik vendég kifejezetten miattuk tér be az éttermekbe, így nem meglepő, hogy az ebből fakadó árbevétel 2007-ben meghaladta a 2,8 milliárd forintot.

Jövőbeli tervek

Az idei évben újabb 5-10 százalékos növekedést vár a cég és a tervek szerint a következő három évben legalább húsz új éttermet nyitnak - közölte Radek Janalík. 2008-ban összesen 2,5 milliárdos beruházást terveznek, ebből 1,5 milliárdot költenek öt új étterem nyitására, 600 millióból alakítanak ki új McCafékat és 400 millióból szereznek be új berendezéseket, gépeket.

A piac adta bővülési lehetőségek miatt a hálózatfejlesztési politika változik: eddig csak olyan településen nyílt McDonald's étterem, ahol a lakosok száma meghaladta a 100 ezer főt, de 2008-tól az alsó határ 50 ezerre módosul. Összehasonlításképpen az USA-ban 25 ezres lakosszámonként épül egy-egy újabb étterem, míg Oroszországban egymillió ez a szám.

Bővítenék a menüválasztékot is, így idén további csirkés és halas termékek jelennek meg a palettán és az italválaszték is bővül. Az egészségtudatos étrend kedvelői az egyre szélesedő saláta kínálatból, az autós vendégek pedig "drive-barát" különleges "fingerfood" harapnivalók közül választhatnak majd a jövőben.

2007-ben az 5 új étteremből 3-at franchise partner nyitott, valamint további 2 vállalati egységet adtak át partneri kézbe. A vállalat a saját- és a franchise-üzemeltetésű éttermek arányán is változtatni kíván: 2011-ig a jelenlegi 49 százalékról 56-ra növelné a franchise partnerek részesedését.

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo