Hova menjünk kávét inni?

A Kávéházak.hu portál idén ötödik alkalommal teszi közzé a legjobb kávéházak listáját. A legjobb 100 magyarországi kávéház mellett a portál idén három díjat osztott ki. Az "Év Kávéháza 2007" díjat a budapesti Gerlóczy Kávéház nyerte el.

Az elmúlt évek kávéházi fejleményeire válaszul a zsűri további két díjat hozott létre. A "Legígéretesebb Új Kávéház" címet  a budapesti Déryné Bisztró, a "Legjobb Láncszem"-nek járó díjat pedig a kecskeméti California Coffee Company nyerte el. Ez utóbbival a szervezők idén bevonták a versenybe a piacon egyre nagyobb súllyal szereplő kávézóláncokat is.

 

Az Év Kávéháza 2007

Gerlóczy Kávéház: Európai lépték, elérhető elegancia

(Budapest, V. ker., Gerlóczy u. 1.)

Az "Év Kávéháza 2007" díjat a Budapest belvárosában található Gerlóczy Kávéház nyerte. A kávéház 2004 végén nyílt, és hamar kivívta a budapesti közönség elismerését. Az üzlet elmúlt kétéves működése pedig minden kétséget eloszlatott a koncepció eredményességét illetően. A klasszikus funkciót friss szemlélettel megvalósító kávéház sikeréhez nagymértékben hozzájárult az elegáns, igényes kávéházi térkialakítás, a minőségi étel- és italalapanyagok használata, és a  helykiválasztás. Az üzlet sikeresen szólította meg a budapestieket, azon belül különösképpen a Belváros lakóit és az itt élő külföldieket.

A Gerlóczy egy európai léptékű kávéház. A hely formanyelvét tekintve nem igazodik szorosan a monarchiás tradíciókhoz, inkább egy tágabban vett európai örökséget ápol. Külön kiemelendő, hogy a Gerlóczy professzionálisan bánik a modern kommunikációs és marketing eszközökkel, ami a vendégekkel való kapcsolattartásban lassan elengedhetetlen feltétel.

(Szabados Tamás, a Kávéházak.hu szerkesztője)

 

A Legígéretesebb Új Kávéház

Déryné Bisztró: Budai- és világpolgároknak

(Budapest, I. ker., Krisztina tér 3.)

A Déryné Bisztró nyitásával ismét egy legendás hely kelt új életre. A hely elsősorban a minőségi találkozóhelyekre vágyó budai polgárokat szólítja meg. A Déryné megálmodói teljesen újraálmodták az egykor presszóként, azt megelőzően pedig ugyancsak kávéházként üzemelő helyet. Bisztró néven az új tulajdonosok a legújabb New Yorki-i és londoni ízlésnek megfelelő térben mégis ízig-vérig budapesti kávéházat hoztak létre, látványkonyhával, boros pincével, kandallóval, élőzenével, és elérhető árakkal.

A Déryné Bisztró - amennyiben beváltja a hozzá fűzött reményeket - mérföldkövet jelenthet a magyarországi kávéházi élet fejlődésében. A lenyűgöző térkialakítás, a családi vállakozásokra jellemző tulajdonosi elkötelezettség és az elérhető áron kínált, magas minőségű kávéházi élményre kiéhezett vendégkör együttállása nagyon komoly sikereket rejteget a néhány hónapja nyílt, fiatal kávéház számára.

(Orbán Gergely, a Kávéházak.hu alapító munkatársa)

A Legjobb Láncszem

California Coffee Company, Kecskemét

A Kávéházak.hu idén új díjat alapított a Magyarországon is mind nagyobb súllyal szereplő kávézóláncok számára. A kávézóláncokat a sztenderdizálásra való törekvés különbözteti meg az egyénnek tágabb érvényesülést engedő független kávézóktól. A zsűri azonban itt is az egyes üzleteket vizsgálta, és a kecskeméti California Coffee Company éppen egyéni jellegzetességeivel, a "hely szelleme" iránti fogékonyszágával nyerte el a "Legjobb Láncszem" kitüntető címet. A California Coffee Company az első magyarországi, amerikai ihletésű kávézólánc. A láncnak országszerte négy üzlete van.

A Starbucks nyomán keletkezett gyorskávézóláncok, mint például a California Coffee Company, sokak számára a "nagy ellenfél" - a hagyományos, "egyedi és megismételhetetlen" kávéházak legfőbb kihívója. Sokkal jobban tesszük azonban, ha ellenségeskedés helyett inkább tanulunk egymástól. Például a kávékészítés és a baristatudomány tekintetében, melyet éppen a Starbucks és követői tettek újra divatossá New Yorktól Budapesten át Tokióig.

 (Senkáriuk András, a Barista Hungary kávés szakoktató cég ügyvezetője)

Véleményvezér

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök 

Minden idők leggyengébb köztársasági elnöke címre pályázik Sulyok Tamás.
Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos

Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos 

Egyre nő a kapzsiság az oligarcháink világában.
Újabb orbáni illúzió ment füstbe

Újabb orbáni illúzió ment füstbe 

Az orosz békeszándék csak időhúzás.
Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo