Ha a művészet és üzlet találkozik...

Hagyományteremtő céllal szervez rendezvényt a BKF Arts & Business menedzserképzése július 3-án. Az eseménnyel a művészeti és az üzleti élet "tényleges" találkozását kívánják megvalósítani.

A VAM Design Center csatlakozik a kezdeményezéshez, hiszen éppen 10 hónapja, hogy Magyarországon először Vincze Miklós üzletember útjára indította a VAM Art Projektet, amelynek célja teljesen egybevág jelen kezdeményezéssel: a tehetséges fiatal kezdő kortárs alkotók, képzőművészek bemutatkozásának támogatása, szakmai és piaci lehetőségük, versenyképességük javítása és a kortárs képzőművészet jövőjének tevőleges pártfogása.

A kezdeményezés Magyarországon megszokott módon nem aratott osztatlan sikereket sem a szakmán belül, sem a szakmán kívül. Az eltelt 10 hónap munkája ugyanakkor a projekt életre hívóját igazolja eredményeivel: Mindeddig pontosan 30 kiállítás lett sikeresen megszervezve. Az első nagy csoportos kiállításon 2 hónap alatt 52 művész közel 700 alkotását láthatta a VAM Design Centerben megforduló közel 10 ezer ember. Egyéni kiállítás keretében eddig 23 fiatal művész mutatkozott be. A  "VálasztásVam! - Alkossuk meg jövőképünket!" című pályázati felhívásra pedig 89 művész közel 200 alkotással jelentkezett. A program támogatásával valósultak meg a Fazonigazítás, A NŐ és a Hit-Erotika-Politika c. kiállítások is.

Mindezek mellett a VAM Design Center és a VAM Art Projekt saját gondozásban kiadott egy 380 oldalas exkluzív művészeti albumot melyben a programban résztvevő művészek és alkotásaik szerepelnek 500 színes fotón.

A projektbe fektetett aktív kommunikációs munka nem maradt eredménytelenül: külföldről  Ausztriából, Olaszországból, Franciaországról és Svájcból is érdeklődtek és vásároltak alkotásokat.

Eddigi tapasztalatokból tanulva és a sikereken felbuzdulva 2008. második felében két nemzetközi csoportos kiállítás, aukciók és magángyűjtemények bemutatása szerepel a VAM Art kitűzött céljai között.

Véleményvezér

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.
Az Európai Csalásellenes Hivatal szerint 10 milliárd forintot kell visszafizetnie Magyarországnak

Az Európai Csalásellenes Hivatal szerint 10 milliárd forintot kell visszafizetnie Magyarországnak 

Bajban a kulturális és innovációs miniszter.
Bulgáriával közösen repesztünk az utolsó helyen

Bulgáriával közösen repesztünk az utolsó helyen 

Európa végére süllyedtünk.
Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen

Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen 

Az ügyeskedők nagy korszaka jöhet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo