Francia világmárka nyitott gyárat Makón

A Givaudan, a világ vezető illatanyag-, aroma- és élelmiszerízesítő-gyártója megnyitotta legújabb első osztályú sós ízesítőanyagokat gyártó üzemét Makón.

A gyáravató ünnepségen a Givaudan felsővezetői mellett több nagy tiszteletnek örvendő vendég is részt vett a magyar közéletből. A vállalat részéről jelen volt Dr. Jürg Witmer, a Givaudan elnöke; Gilles Andrier, vezérigazgató; Mauricio Graber, a cég Ízesítőanyag üzletágának elnöke; magyar díszvendégeik között pedig többek között Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára, valamint Dr. Buzás Péter, Makó polgármestere szerepeltek.

Forrás: Givaudan Magyarország

A 130 millió Euróból (39 milliárd Forint) létesített első osztályú, „best-in-class” üzem az európai, afrikai és közép-keleti (EAME) régiók piacait hivatott még hatékonyabban kiszolgálni. A jelenleg már több mint 200 főt foglalkoztató egység teljes kapacitása 40 000 tonna lesz. A gyár kereskedelmi termelése (amely a kóser, halal és allergén-mentes ételek alapanyag követelményeinek is megfel) a következő hónapokban kezdődik és fokozatosan fut fel, amíg az üzem eléri a termelékenység maximumát 2013 végére.

A vállalat az üzem telephelyét a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal és Makó város segítségével választotta ki.

Gilles Andrier, a Givaudan vezérigazgatója az ünnepségen elhangzott beszédében elmondta: “Az új gyár a Givaudan eddigi legnagyobb zöldmezős beruházása és egyben a növekedési stratégiánk fontos része. Az új üzem nagyban erősíti az ellátási láncunkat, amely lehetővé teszi vállalatunk további terjeszkedését a fejlődő országokban, valamint további térnyerésünket az ízesítőanyag és snack szegmensben. A makói gyár mérete és magas automatizáltsága az anyagok kezelésének és vegyítésének területén könnyebbé teszi számunkra, hogy kiszolgáljuk vásárlóink igényeit, miközben a sós ízesítőanyag és snack-piac mérete és összetettsége egyre nő.”

A sós ízesítőanyag szegmens körülbelül 33%-át teszi ki az ízesítőanyag piaci potenciáljának Európában, Afrikában és a Közel-Keleten (EAME régió), ahol az összes kulcsfontosságú termékalkalmazást és ízesítőanyag-profilt tekintve a Givaudan-é a legszélesebb sós ízesítőanyag portfólió. 2011-ben a sós ízesítőanyag szegmens az Ízesítőanyag Divízió globális eladásainak 35%-át tette ki.

A Givaudan vállalatról
A Givaudan piacvezető a globális illat- és ízesítőanyag iparágban. A székhelye Svájcban található. Az öröksége 1796-ra nyúlik vissza, így ez volt az első olyan vállalat, amely ízek és illatok megalkotójaként definiálta magát. 2011-ben a cég eladásai elérték a 3,9 milliárd svájci frankot, több mint 8900 alkalmazottal és 40 országban található leányvállalatokkal. A Givaudan Ízesítőanyag üzletága a világ vezető élelmiszer-és italgyártó vállalatainak megbízható stratégiai partnere, egyedi termékek előállításához és új piaci lehetőségek feltérképezéséhez globális szakértelmével és fogyasztó-fókuszú innovációival járul hozzá. A Givaudan partnereivel világszerte együttműködik piacvezető termékek ízesítőanyagainak kifejlesztésében az alapkoncepció kidolgozásától kezdve egészen addig, míg a termék az üzletek polcaira nem kerül.

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo